Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Május 23-tól új elemekkel bővült a KRESZ-vizsga, a feladatok között már videós kérdések is szerepelnek - írja a Metropol.
A vizsgán két mozgóképes feladványt is meg kell oldani, az egyik egy, a másik pedig három pontot ér. Az animációk egyébként többször is megnézhetőek, és megállíthatóak, a válaszadásra azonban a többi kérdéshez hasonlóan csak egy perc áll rendelkezésre.
Orosz János, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint már korábban bevezették volna az újítást, de voltak olyan vizsgahelyek, ahol a régi számítógépeken egyszerűen nem mentek a mozgóképek. A jövőben pedig talán az összes forgalmi szituációs feladatot videó segítségével kell majd megoldani a vizsgán - tette hozzá az elnök.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK – képek
- Magyar arany a belgrádi tekvondó Eb-n
- Lemondott Pásztor Dániel református püspök
- 320 milliárd forintnyi magyar osztalék kerül külföldi kézbe a következő időszakban
- Riasztóan megugrott a szamárköhögéses megbetegedések száma
- Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban