Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Éjszaka az Alföldön felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon azonban még többfelé lehet eső és ott a reggeli órákra többfelé párássá válik a levegő.
Kedden is sok lesz felettünk a felhő, de rövid időre szinte mindenütt kisüt majd a nap, futó zápor azonban még bárhol kialakulhat, sőt a délutáni órákban felhőszakadással kísért zivatarok is lehetnek. A többfelé megélénkülő északi, északkeleti szél kedden a Nyugat-Dunántúlon megerősödik, időnként viharossá fokozódik. Hajnalban 9 és 14 fok, kedden délután 16 és 21 fok közötti hőmérséklet valószínű, de a tartósan borult, csapadékos helyeken ennél kissé hűvösebb lehet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját