22 °C Budapest

Fontos változás a Balatonon: ezt jobb, ha tudják a komppal utazók

2016. április 6. 09:33

A tavalyi kiemelkedő év után idén még kedvezőbb szezont, százmillió forint feletti profitot vár a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. - írja a Világgazdaság.

Minden pénzügyi mutatóban jobban teljesített tavaly a vállalat az előző évhez képest - számolt be a lapnak Veigl Gábor gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes.

Az előzetes adatok alapján a társaság 2015-ös értékesítési nettó árbevétele öt százalékkal, 120 millió forinttal nőhet a tervhez képest, így elérheti a 2,3 milliárd forintot. A cég adózás előtti nyeresége pedig 110 millió forint lehet, ami negyven millióval haladja meg a tervezettet.

A szezonra a Bahart közérthetőbb menetrenddel is jelentkezik, az eddigi három helyett pedig négy díjsávot alkalmaznak. A kompszolgáltatásnál nem lesz díjemelés, ellenben sűrítik a járatokat, így hatvan perc helyett negyven percenként követik egymást a komphajók Szántód és Tihany között.

Az idén 350 millió forintos beruházással elkészül az alsóörsi kikötő első fejlesztési üteme, emellett több hajó felújítását is megkezdik. Összességében a korábbi évek 350-500 milliós fejlesztése után 700-800 millió forintot fordítanak beruházásokra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kormány 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési koncepciójának részeként a Bahart 2020-ig kétmilliárd forintot fordít a hajópark megújítására, és ugyanekkora összeget szánnak kikötőfejlesztésre is - közölte a lap.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem