22 °C Budapest

Drágább lehet idén a Balaton: ezért várható emelés

2015. június 22. 17:01

Ha az állam nem egészíti ki a nyaralók által befizetett idegenforgalmi adót, nagy bevételkieséssel számolhatnak az önkormányzatok az idei szezonban. Kérdés, ki hogy oldja meg a kieső összeg pótlását, például valahol fizetős lesz a strand, vagy a parkolás.

Drágulhat az idei szezonban a Balaton: megszűnhetnek a szabadstrandok, és sok helyen már nem lehet majd ingyenesen parkolni. A drágulás fő oka az lehet, hogy növekedhet az idegenforgalmi adó. Vagyis egészen pontosan nem az adó emelkedne, hanem a fizetendő rész turistákra eső része. Ugyanis eddig minden, az önkormányzatoknak fizetett forinthoz másfelet adott az állam, így könnyítve a nyaralók terheit - derül ki az RTL Klub híradójából.

A befizetett adót különböző fejlesztésekre kell fordítani. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint azonban az így befolyt összeget nem minden esetben erre használják fel az önkormányzatok. Például akad olyan település, ahol falunapot rendeztek az állami hozzájárulásból, azaz abból a kiegészítésből, amit az állam "csapott hozzá" a turisták befizetett idegenforgalmi adójához. Ezért az NGM azt fontolgatja, hogy felfüggeszti ezt a fajta támogatást.

Mivel a helyi önkormányzatoknak továbbra is szüksége van erre a pénzre, vagy adóemeléssel fogják tudni pótolni a kieső összeget, vagy pedig a szabadstrandok fizetőssé tételével, esetleg fizetős parkolókkal tehetnek majd szert egy kis extra bevételre.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem