25 °C Budapest

Itt nyaralt 34 ezer magyar nyugdíjas

MTI
2014. szeptember 8. 13:06

Az Erzsébet-program indulása óta négyszeresére nőtt a gyermektáborokban résztvevők száma, a program kétszer annyi nagycsaládosnak és nyugdíjasnak biztosít kikapcsolódási lehetőséget, mint 2012-ben - mondta el hétfőn, az Erzsébet-program eredményeit ismertető országjárásának első állomásán, Tatabányán a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Guller Zoltán tájékoztatása szerint a program segítségével idén 55 ezer gyermek vesz részt táborokban, a felmérések szerint szinte valamennyien nehéz körülmények között élnek. A nyugdíjasok közül 34 ezren jutottak kedvezményes pihenési lehetőséghez, és 43 ezer nagycsalád élt a program kínálta lehetőséggel.

Tavalyi statisztikák szerint a teljes belföldi turizmus öt százaléka, ezen belül a Balaton melletti idegenforgalom 13 százaléka az Erzsébet-program keretein belül zajlott.

A program megvalósulásának anyagi hátterét az Erzsébet-utalványok forgalmazása biztosítja. Az utalványok forgalma 1012-ben 83 milliárd forint volt, idén várhatóan eléri a 140 milliárd forintot. Országosan 46 ezer munkáltató ad dolgozóinak utalványokat, melyeket 58 ezer elfogadóhelyen lehet beváltani. Az alapvető élelmiszerek forgalmában 8 és fél százalékos az Erzsébet-utalványok részesedése.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatoknak köszönhetően eddig több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyermek jutott üdülési és táborozási lehetőséghez, és idén a nyertes pályázók száma elérte a 400 ezret.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bencsik János (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta: Komárom-Esztergom megyében ezer munkáltató 47 ezer dolgozónak biztosít Erzsébet-utalványt. A megyéből az idén eddig közel kétezer gyermek pihent nyári táborokban.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP), Tatabánya polgármestere közölte, a városból idén csaknem ezren nyertek üdülési lehetőséget, és 500 gyermek vett részt táborokban. Az őszi kirándulásokon való részvételre a megyéből 310, Tatabányáról 156 gyermek kapott lehetőséget.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem