21 °C Budapest

BKV-járatok a Dunán? 2011 vége előtt megvalósulhat

Pénzcentrum
2009. október 12. 08:32

Uniós források segítségével a dunai közösségi közlekedés újraindításába kezdene a BKV, a kikötő-felújításokat követően akár 2 éven belül beindulhatna a fővárost észak-déli irányban átszelő vonaljárat - írja a Napi.

Reményi László, a BKV kereskedelmi osztályvezetője szerint 2 éven belül megindulhat a dunai tömegközlekedés a fővárosban. Az igényfelmérések alapján megállapítható, hogy a folyó menti ingatlanfejlesztések, irodák, lakóházak és az egyetemek is jelentős potenciált rejtenek.A közlekedési vállalat két tervet készített a vízi tömegközlekedés újraindítására, ezekhez a dunai közlekedés fejlesztését szolgáló, 1,03 milliárdos keretű uniós pályázatból remélnek százmilliós nagyságrendű forrást.


Forrás: Napi

A meglévő 22 kikötő közül 5-öt fejlesztenének, valamint további 4 újat építenének. A gyorsabb közlekedést lehetővé tevő járművek vásárlásának támogatása a pályázat keretein belül nem valósítható meg. Egy megfelelő gyorsjáratú hajó 300-800 millió forint közötti összegbe kerül.

A társaság jelenlegi, 11 egységből álló hajóparkja azonban elegendő kapacitást jelent a vízi tömegközlekedés működtetésére. A járat északi végpontja a Megyeri híd vagy a jelenlegi Meder utcai kikötő lenne, délen pedig a Bosnyák tér alatt található Millennium városközpontig közlekedne, kezdetben napi 500-1000 közötti utassal a fedélzetén.

A tömegközlekedési cég szerint vissza kell szoktatni az embereket a vízi közlekedésre, ugyanakkor a versenyképesség komoly gátja a hajós közlekedés sebessége, de a városi közlekedést lassító körülmények a hajózást hozzák előnyösebb helyzetbe. Akkor jelentene valódi alternatívát a szárazföldi közösségi közlekedéssel, illetve az autóhasználattal szemben, ha az utasoknak pluszszolgáltatást nyújt. Ilyen lehet a kényelmesebb utazás, de akár az igénybe vehető vezeték nélküli internet-hozzáférés is, de a kerékpárosok közlekedésére is alkalmas ez a megoldás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A város északi és déli vége közötti távolság lefelé jelenleg öt megállóval 1 óra 20 perc alatt hajózható - a meglevő hajókkal. Ez akár versenyképes is lehet annak a körnek, amely otthona és munkahelye közelében el tudja érni a kikötőket. A BKV által készített reprezentatív célközönségi felmérés szerint az ott dolgozók és ott lakók 30-40 %-a igénybe venné a szolgáltatást, a kiegészítő szolgáltatásokkal pedig egy némileg magasabb árszinten is vonzó lehet a vízi utazás lehetősége.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem