Első ütemben az appot többek között személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány helyett használhatjuk, ha azonosítanunk kell magunkat - például egy rendőri igazoltatáson.
Az utóbb időben több társaság is megjelent a magyarországi mobilpiacon, például a Mol és a régebb óta szolgáltató Tesco új területre lépése egyaránt viszonylag nagy médiavisszhangot kapott, azonban a cégek többségéről bizonyára a többség még nem is igen hallott. A Napi.hu megkísérelte összesíteni ajánlataikat.
Tucatnyi alternatív mobiltelefon szolgáltató tevékenykedik a magyar piacon, a virtuális szolgáltatók, illetve saját márkás viszonteladók jellemzője, hogy sem hálózattal, sem frekvenciával nem rendelkeznek. A szükséges eszközöket a "három nagy" társaság (MNO - Mobile Network Operator) biztosítja számukra.
A TARIFADÍJAKHOZ KATTINTS IDE!
Ebből következően az alternatív szolgáltatói tarifacsomagok és ajánlatok gyakran nagyfokú egybeesét mutatnak. Ezzel együtt érdekes lehet, hogy a mobilpiaci versenybe beszálló - gyakran más területeken éllovas vállalatok (például Mol, Tesco, Lidl) milyen árszabás mellett kínálják csomagjaikat.
A három nagy, az MNO-k infrastruktúráján szolgáltató társaságok többségének még saját honlapja sincs, ráadásul NMHH működő, aktív cégeket összesítő nyilvántartásában sem mindenhol találhatóak meg az alapvető információkat tartalmazó Általános Szerződési Feltételek. Így például a tarifákra, percdíjakra vonatkozó adathiány miatt több, a hatóság listáján szereplő szolgáltatót kénytelenül mellőzték az összehasonlításban.
Figyelemre méltó az a tény is, hogy a hírközlési hatóság nyilvántartása "nem tud", legalább is nem tünteti föl a Blue (Lidl) Mobile és a Mol Mobile szolgáltatókat. E két társaság egyébként - elsősorban honlapjuknak köszönhetően - átlagon felüli mennyiségű információt biztosít az érdeklődőknek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vizsgált feltételek körében sem érvényesülhetett a teljességre törekvés elve, mivel a gyakran a cég alap profiljához igazodó kedvezményrendszereket, - így például a sokszor a cég "alaptevékénységéhez" kapcsolódó időszakos pontgyűjtő akciókat gyakorlatilag képtelenség összehasonlítani. Igyekeztünk tehát az alap ajánlatokra koncentrálni, a változatos összképet mutató különféle akciókat, kedvezményes feltételeket, illetve kapcsolódó marketing kampányokat nem figyelembe véve.
A mobilnet és mms tarifák összevetése is problémás a szolgáltatott adatok szegényessége miatt - a cégek egy része például a fogyasztók által bizonyára alapvető szolgáltatásnak tartott rövid szöveges üzenetküldést sem szerepelteti ajánlatában. Végül, a képet tovább színesíti, hogy a társaságok egy része az áfás, másik fele a forgalmi adó nélküli nettó tarifát tünteti föl ajánlataiban.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján
- Megállíthatatlanok az oroszok, nagy bajban az ukrán hadsereg
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért