A vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Telekom a személyesen vagy postai csekken befizetett számlák után 142 forintos tranzakciós díjat számolt fel ügyfeleinek. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint a távközlési cég gyakorlata fogyasztóellenes volt, ezért a tisztességtelenül beszedett díjakat vissza kell fizetnie az érintettek.
A Magyar Telekom Nyrt. 2012. május 1 - 2012. november 17. között tisztességtelenül számlázta ki a 142 forintos tranzakciós díjat postai- és személyes befizetés esetén a fogyasztók részére, ezért a vonatkozó szerződési feltételei tisztességtelenek és érvénytelenek - a Fővárosi Ítélőtábla 2014. május 8-án helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék vonatkozó, korábbi döntését a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége által indított perben. Az ítélet jogerős, a fogyasztóknak visszajár a jogtalanul kiszámlázott díjtétel.
A Szövetség többször felhívta a figyelmet a Magyar Telekom fogyasztóellenes gyakorlatára. A szolgáltató ugyanis 2012. május 1-jét követően egészen 2012. november 17-ig a személyesen vagy postai úton befizetésre kerülő minden egyes számla esetében 142 Ft-os tranzakciós költséget számított fel ügyfeleinek, pusztán azért, mert a befizetés előbb említésre került módjait választották. Ez a gyakorlat teljes mértékben ellentétes volt a fogyasztók érdekeivel és rendkívül sok ügyfelet érintett: Magyarországon még mindig a postai csekkes befizetési mód a legelterjedtebb. Szintén érthetetlen volt, hogy személyes díjfizetés esetén miért került felszámításra a tranzakciós díj - ekkor ugyanis a fogyasztó kereste fel a szolgáltató üzletét. Azaz a vállalkozás számára ekkor nem keletkezett semmilyen adminisztrációs, illetve postaköltség, ami indokolta volna a díj kiszámlázását. Való igaz, a szolgáltatásnak ára van, amit meg kell fizetni. Ugyanakkor a befizetés módját nem lehet külön még "megsarcolni".
A Magyar Telekom semmilyen valós szolgáltatást nem nyújtott a 142 Ft-os tranzakciós díjfizetési kötelezettséggel szemben. Számtalan fogyasztónak kellett így befizetnie ezt a tisztességtelen díjtételt: pedig a nyugta, csekk kiállítása a nyújtott szolgáltatásnak egyértelműen része, nem lehet azért cserébe további, külön költséget felszámítani.
KATTINTS! Brutálisan drága a sárga csekk - mutatjuk, mi a jobb megoldás
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Fővárosi Ítélőtábla a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének adott igazat a szolgáltató ellen indított perben. Megállapította, hogy a Magyar Telekom Nyrt. által 2012. május 1. és 2012. november 17-e között alkalmazott vonatkozó általános szerződési feltételek tisztességtelenek, épp ezért azokat a szolgáltatóval szerződő valamennyi fogyasztóra nézve érvénytelennek nyilvánította. Ebbe a körbe tartoznak azok a fogyasztók, akik a szolgáltató vezetékes telefon-, illetve helyhez kötött műsorterjesztési-, valamint az utólag és előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatását vették igénybe, és akár csak egyszer is felszámításra került e szolgáltatások esetében részükre a postai sárga csekken vagy a személyes ügyfélkapcsolati pontokon történő befizetéskor a 142 Ft-os tranzakciós díj.
Súlyos vizsgálatot kapott a nyakába a Facebook, Instagram: keményen odacsap az EU, érik a gigabírság
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Meta ellen, mivel felmerült az a gyanú, hogy a vállalat nem tesz eleget az EU digitális szolgáltatásokra vonatkozó szigorú...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.