Elon Musk agyi chipjeit fejlesztő Neuralink vállalatának első emberi tesztalanyánál, Noland Arbaugh-nál néhány héttel a beültetés után problémák merültek fel.
Tetten érték a rendőrök azt a román férfit, aki "klónozott" bankkártyákkal vett fel készpénzt szegedi, szőregi és deszki automatákból - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Szenti Szabolcs elmondta, a férfi ausztráliai bankokhoz tartozó hamis kártyákkal Szegeden, Deszken és Szőregen vett fel készpénzt március 22-én és 28-án. A 37 esztendős gyanúsított próbálkozásai több esetben sikerrel jártak, így összesen valamivel több mint kétmillió forint készpénzhez jutott hozzá.
A Szegedi Rendőrkapitányság az érintett bank biztonsági szolgálatától kapott információk alapján csütörtökön délután fogta el a férfit, miután újabb négyszázezer forintot vett föl. A román állampolgár által vezetett autót a csongrádi megyeszékhely központjában állították meg a járőrök, miközben a férfi egy újabb ATM-et keresett - közölte a százados. Hozzátette: a jármű átvizsgálása során a rendőrök jelentős mennyiségű készpénzt, valamint hamis bankkártyákat foglaltak le.
A férfi ellen visszaélés készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - tudatta a szóvivő.
Súlyos vizsgálatot kapott a nyakába a Facebook, Instagram: keményen odacsap az EU, érik a gigabírság
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Meta ellen, mivel felmerült az a gyanú, hogy a vállalat nem tesz eleget az EU digitális szolgáltatásokra vonatkozó szigorú...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?
- Váratlan bejelentést tett egyik versenyzőjével kapcsolatban a Ferrari
- Véradást szerveznek a fiúnak, aki felmászott egy vonatra és nagyerejű áramütés érte
- Hetven évvel a debütálás után új formában viszi színpadra első operarendezését Szinetár Miklós
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt