Megvan végre Budapest desszertje: ezt az édességet választották a legjobbnak

Megvan végre Budapest desszertje: ezt az édességet választották a legjobbnak

MTI
2023. szeptember 19. 14:03

A Sugar Design Cukrászda feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye lett idén Budapest desszertje, amely először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására; a Szent István-bazilika előtt több mint negyven kiállító édességeivel találkozhat a közönség - mondta el a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője.

Mint kiemelte, a rendezvény legfontosabb célkitűzése, hogy segítse a magyar cukrászatok, édességmanufaktúrák megerősödését, népszerűsítését. Az a szándékuk, hogy erősítsék a minőségi édességfogyasztás kultúráját és a tömegáruk mellett a különleges hazai produktumokra fókuszáljanak - jegyezte meg.

Ehhez a célhoz járul hozzá a Budapest desszertje cukrászverseny is. "Nem tudjuk ugyanis elfogadni, hogy a vendéglők étlapjairól elkopjanak a magyar desszertek" - fogalmazott a főszervező. Rebrus Csaba hangsúlyozta, hogy a zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes kilétét.

A zsűri által kiválasztott sütemény hagyományosan az Édes Napokon debütál minden évben, így a készítők rögtön visszajelzést kaphatnak a fogyasztóktól - tette hozzá. Horváth Eszter, a Sugar Design Cukrászda tulajdonosa elmondta, hogy a cukrászverseny 2022-es győztese által választott idei két kötelező alapanyag a feketeribizli és a tonkabab volt.

Süteményüket alul feketeszezámos piskóta alkotja, amelyet feketeribizlis puha zselével töltöttek be, erre tonkababos, áfonyás feketeribiszke mousse kerül belga étcsokoládé ganache-sal és ropogós krokantpralinéval. Mivel a feketeribizli igen aromás és savas gyümölcs, ezért áfonyával párosították, amelyhez nagyon jól passzol a tonkabab - mutatta be az édességet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint hozzátette, Vaslóczki Orsolyával, a Sugar főcukrászával együtt Japánban kóstoltak először feketeszezámos süteményt, és azonnal beleszerettek az ízébe. A szezám jól harmonizál a savas gyümölcsökkel, ezért választották a piskótához, amelyhez liszt helyett pirított feketeszezámot használtak, a piskóta így gluténmentes lett.

Horváth Eszter kiemelte a desszerthez felhasznált, 65 százalékos kakaótartalmú különleges bio étcsokoládét, amely Madagaszkár északi részén, tamarindfák között termesztett kakaóbabokból készül, és egyedülállóan gyümölcsös ízjegyekkel rendelkezik.

Cmlapkép: MTI/Lakatos Péter

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem