Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója visszahívta a korábban feloszlatott Supercharger csapat néhány tagját.
Nem hiszed el, mit tett öt cula gyerek fogyatékos iskolatársukkal, pedig csak komolyan vették az iskolai eskü szövegét.
- tette fel a kérdést a USA Today videójában annak az öt, ötödikes srácnak az egyike, akik elhatározták, nem engedik, hogy fogyatékkal élő társuknak bármi bántódása essen.
A videó tanúsága szerint mindig társuk mellett állnak:
- sportolás közben,
- ebédnél, vagy
- egyszerűen csak a szünetekben.
A fogyatékos srác anyukája elmondja a videóban, hogy fiának megváltozott az élete: mielőtt az ötödikes csapat eldöntötte, hogy mellé áll, nem akart kimenni a teremből a szünetekben, most meg örömmel ebédel és játszik a többi gyerekkel.
Az amerikai iskolában egyébként minden nap felesküdnek az Egyesült Államok lobogójára. Az eskü szövege így hangzik:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ötödikesek úgy néz ki, szöveghűen értelmezték az esküt.
(The Epoch Times; Az eskü szövegének fordítása pedig a Wikipédiáról származik)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Négy településen kilenc polgármesterjelölt lehet majd választani
- Háromszázezer zarándokot várnak a csíksomlyói búcsúra
- Botrány kerekedett a párizsi olimpia önkéntesei körül
- A bíróság nem ad halasztást Hunter Biden büntetőperében
- Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
- Kevesebb támogatást adnak az ukrán menekülteknek az írek