14 °C Budapest

Totális csőd is lehet a krízisből: több százezer magyar család érintett

2016. október 19. 05:26

Egy szétbomló családnak az érzelmi nehézségek mellett a társadalom szánakozó tekintetét is el kell viselnie, ráadásul állami szinten se számíthat túl sok segítségre az egyedülálló szülő. Az ilyen családoknak csaknem a fele szegénységben él. A Pénzcentrum utánajárt, milyen problémákkal kell megküzdenie az egyszülős családoknak, és milyen támogatásokra jogosultak.

Egy válás mindenesetben nagy trauma a család minden tagja számára. És ebben az egyékbént is nehéz élethelyzetben kell fontos döntéseket meghozni: kinél lesznek a gyerekek, a másik szülő mikor és hogyan találkozhat velük, ki hol fog lakni, hogyan tartják fenn a háztartást egy fizetésből, hogyan szervezik majd meg a mindennapokat? Ezek mind nagyon fontos, nehéz kérdések, és olyan gondok, amikre nem lehet előre felkészülni. És emellett még dolgoznak is a szülők. De nem csak válás miatt válhat egy szülő egyedülállóvá, sajnos az is előfordul, hogy az apa vagy az anya meghal.

Mindez sokkal gyakoribb, mint elsőre gondolnánk. Jelenleg Magyarországon nagyjából egymillió ember él egyszülős családban, ez körülbelül 350 ezer családot jelent - derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány becsléséből. Országos nyilvántartásban viszont nincs hivatalos adat róluk, felmérés se készült a helyzetükről.

Egy válást a közvetlen környezetnek, a családnak és barátoknak sem egyszerű helyzet. Azokban a családokban van igazán nehéz dolga a szülőknek, ahol ez teljesen új és szokatlan dolog, és ilyenkor általában elhangzik az is, hogy "nálunk nem szokás elválni". Ahol történt már ilyen, ott gyakran elfogadóbbak, jobban átérzik a helyzet nehézségét. A tapasztalatok szerint nagy a különbség aközött is, hogy az anya, vagy az apa marad egyedül a gyerekekkel. Míg előbbit balesetnek, utóbbit katasztrófának látja a környezet. 

Ha egy nő neveli egyedül a gyerekét, arra általában csak legyintenek, majd megoldja, ha viszont egy férfi kerül ilyen helyzetbe, akkor a környezete sokkal többet segít és törődik vele.

A társadalmi közvélemény nem kellően elfogadó és megértő, még mindig egy stigmatizált helyzet ez, és az egyedülálló anyáknak nem túl jó a megítélésük.

Az utóbbi időben viszont érződik egy kis nyitás, egyre gyakrabban merül fel az egyedülálló szülők problémája, és társadalmi szinten is elindultak kisebb lépések. Például egyedülálló szülők gyermekei előnyt élveznek bölcsődei és óvodai felvételnél. "Lassan kezdjük elfogadni a valóságot, hogy nem csak olyan családok léteznek, mint amilyeneket a reklámokban látunk. Nem kérdés, hogy a gyereknek apára és anyára is szüksége van, és nem szeretnénk propagálni, hogy egyedül vállaljanak gyereket az emberek. A gyereket viszont ne érje hátrány azért, mert a szüleinek az élete így alakult" - hangsúlyozta Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője és az Egyedülálló szülők könyve szerzője.

Az érzelmi traumák mellett anyagilag is nagy problémákat okozhat egy válás.

Az egyszülős családoknak a 47-48 százaléka szegénységben, vagy mélyszegénységben él.

Az elszegényedésnél az egyik legnagyobb kockázati tényező, ha valaki egyedül neveli a gyermekét, gyermekeit. Annak ellenére, hogy ezt az óriási kockázatot tényként kezelik a hivatalos, országos felmérésekben is nincs olyan szociális háló, amivel segítenék ezeket a családokat. Csak 1000-1500 forinttal kapnak gyermekenként magasabb családi pótlékot az egyszülősök, nagyobb adókedvezményt se vehetnek igénybe, se lakhatási támogatást, se kedvezményes étkezés, se kedvezményes tömegközlekedés, de még az állatkertbe se mehetnek családi jeggyel.

Mit segít az állam?

A családi adókedvezményt illetően csak az eltartottak számát veszik figyelembe, azt nem, hogy őket egy, vagy két szülő neveli. A családi pótléknál egy és két gyermek esetén 1500 forinttal kapnak többet az egyedülálló szülők, három vagy több gyermeknél ezer forinttal, tartósan betegnél pedig 2600 forinttal.

Helyi szinten is lehet segítséget kérni, de ezek településenként eltérőek. Az önkormányzatnál, valamint a családsegítő és a gyermekjóléti központoknál lehet érdeklődni a lehetőségekről.

Ezeken felül csak anyagi rászorultság alapján igényelhetnek bármilyen szociális támogatást, ugyanúgy, mint amely családokban mindkét szülő jelen van.

Kevesen tudják, de létezik állami gyermektartásdíj.

Egy válás következtében egy fizetés kiesik a családi kasszából, maga a jogi procedúra hosszú ideig elhúzódhat, és addig a gyermeket nevelő szülőnek nem jár semmilyen anyagi támogatás a másik féltől. A tartásdíj körüli problémák viszont a bírói ítélet után sem feltétlenül szűnnek meg: évente több ezer bírósági esetet jegyeznek a tartásdíj elmaradása, vagy rendszertelen utalása miatt. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sokan nem tudnak arról, hogy a gyermektartásdíj megelőlegezését lehet kérni az államtól, de ennek is sok feltétele van:

  • a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatban már megállította,
  • a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen (pl. munkanélküliség)
  • a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét (ez jelenleg 57 ezer forint).

Az állami gyerektartás legfeljebb 3 évig tart, tehát átmenetileg segít a családokon.

Több szervezet és alapítvány is jelezte már, hogy jobban kellene támogatni az egyedülálló szülőket, hiszen a gyermekek lakhatása, étkeztetése, oktatása és minden egyéb származékos költsége ugyanúgy a családi kasszát terhelik, mint ott, ahol két szülő keresetéből gazdálkodnak. A kritikusok viszont azzal támadták a kezdeményezéseket, hogy a nagyobb kedvezmények miatt lavinaszerűen indulnak majd meg a válások.

"Az ember nem azért házasodik, hogy aztán majd elváljon. A több kedvezmény nem eredményezne tömeges válást, hiszen az már most is létezik: minden harmadik házasságból válás lesz. Nincs se ideje, se lehetősége felkészülnie egy szülőnek arra, hogy egyedül neveli majd a gyermekét. Akár válásnál, akár egy haláleset után egy trauma kellős közepén kell megoldani a rengeteg gyakorlati nehézséget." - mondta Nagy Anna. 

Erre számíthatnak a munkahelyen

Az adott cég szemléletétől, kultúrájától és a főnök emberségétől is függ az, hogy a munkahelyen mennyire veszik figyelembe azt, hogy a dolgozó szülő. Ahol ez szempont, ott lesz megoldás. 

A munkaadó ne kivételezzen az egyedülálló szülőkkel, csak legyen tekintettel rájuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minden rugalmasságért nagyon hálásak a szülők, és keményen dolgoznak azon, hogy bebizonyítsák, teljes értékű jó munkaerők

 - mondta Nagy Anna. Persze vannak olyan kötött munkakörök, ahol a rugalmasságot nem lehet megoldani.

Közösségi szinten is kellene a segítség

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője szerint szükség lenne egyszülős központokra, ahol közösségi szinten működhetne gyermekmegőrzés, tanácsadások, és olyan képzések, amelyekkel az egyedülálló szülőknek jobb esélye lenne a munkaerőpiacon. Utóbbinál nem a képzés tartalma lenne az egyedülálló szülőre alakítva, hanem például munkaidő utána tartanák az oktatást úgy, hogy a kettő között még a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába is el tudjon menni a gyerekért, és a képzés ideje alatt egy szomszédos helyiségben a gyermekfelügyelet is megoldott lenne. Erre már nagyon jó nemzetközi példákat látni.

"A legnagyobb problémát abban látom, hogy nem foglalkozunk az egyszülőség témájával, és ezzel a problémával nagyon egyedül vannak az emberek. Pedig néha egy beszélgetés elég ahhoz, hogy a magára maradt szülő ne érezze azt, hogy csak ő ekkora lúzer, hogy vele ez megtörténik, hanem lássa, hogy mással is megesik, és ezt a problémát is meg lehet oldani" - mondta az alapítvány vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm