21 °C Budapest

Nem tervez Magyarországgal az IKEA: itt a lesújtó üzenet

2016. szeptember 9. 14:37

Hiába kötelezte el magát az IKEA a fenntartható fejlődés mellett, a magyar vásárlóknak - lehet, hogy jó darabig - várniuk kell még a bútorlánc által forgalmazott, és Nagy-Britannia után hamarosan több országban megjelenő napelemes rendszerekre és az ezeket kiegészító egyéb szolgáltatásokra.

"12 országban kezd el az IKEA lakossági napelemeket árusítani"

- olvasható az "IKEA Family Magazin" 2016-os, magyar nyelvű számában.

És bár a szavakat ízlelgetve azt hihetnénk, hogy hamarosan a hazai áruházak polcain is megjelennek a fotovoltalikus napelemtáblák és kiegészítő berendezéseik (na meg a szakértői tanácsadás, ami szintén van a briteknél), erről szó sincs.

Sőt, a 12 ország is erős túlzás, legalábbis erre utal az IKEA Magyarország lapunk megkeresésére küldött válasza, melyet elvileg a svédországi központban hagytak jóvá: "Az IKEA célja, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára, így olyan megoldások biztosítása, amellyel az emberek fenntarthatóbb módon, megújuló energia használatával élhetik életüket."

Ennek egyik mérföldköve a lakossági napelemek értékesítése, melyek Anglián kívül hamarosan Hollandiában és Svájcban is elérhetőek lesznek. A magyarországi értékesítésről, a hazai árakról azonban egyelőre nem tudunk bővebb információval szolgálni. Fontos hangsúlyozni, hogy az IKEA folyamatosan nyomon követi a megújuló energia piacot, így kínálva új megoldásokat egyre szélesebb körben a lehető legkedvezőbb áron.

Összefoglalva: hiába kötelezte el magát a svéd bútoróriás a fenntartható fejlődés mellett, jövőképük újabb zászlaját egyelőre nem a magyar családi házak tetőszerkezetére akarják felszögezni (itt fontos megjegyezni, hogy az új, soroksári IKEA az új szellemiség jegyében, fenntartható módon épül). Annak ellenére sem, hogy Magyarország megújuló energiaforrások tekintetében nem szegény ország. Ez viszont csak az érme egyik oldala.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottságának korábbi felmérése szerint a teljes hazai megújuló potenciál 2600-2700 PJ/évre becsülhető (ez a jelenlegi primerenergia-felhasználásunk körülbelül 2-2,5-szerese), amelynek legnagyobb részét (1850PJ/év) napenergiából lehetne biztosítani.

Ezzel szemben az elmúlt évtizedben finoman fogalmazva is erőteljes kezek fojtogatták a hazai napelempiac résztvevőit - állami támogatás gyakorlatilag csak intézményi és egyházi célokra van, és akkor a rezsicsökkentés káros hatásairól még nem is beszéltünk -, így akár érthető is az IKEA kivárása.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?