Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest.
Akár százszoros is lehet az áramszámlája annak a felhasználónak, aki újonnan csatlakozott be a napelemrendszerbe, mert a bruttó elszámolás ezt fogja jelenteni a számukra. Horváth András, ismert youtuber is kiakadt, egy videóban osztotta meg a véleményét követőivel.
Nagyon boldog napelemtulajdonos voltam egészen eddig – kezdi legfrissebb videóját Horváth András, azaz Handrás. Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy rövid videóban jelentette be, hogy az éves szaldó helyett jön a havi szaldó azoknak is, akik 2024 előtt telepítettek napelemet – 200 ezer háztartástól beszélünk - erről a Pénzcentrum is beszámolt, itt olvashatod a cikket.
"Tudtuk, hogy 2024-től megváltozik a rendszer, így aki csak tudott, telepített időben" - de nem biztos, hogy tényleg megérte. A mostani változás egyenesen brutális András szerint, ami komoly forintokban mérhető és nem kicsit. Ki is számolta a különbséget: ő eddig évente szinte semmit nem fizetett, pontosabban egyszer 2800 forintot, maximum 20-30 ezer forintot, jövőre neki ez úgy fog kinézni, hogy lesz négy problémás hónap: a január, a február, a november és a december, amikor jóval kevesebbet termel, mint amennyit termel – márciusban már egálban van, az összes többi hónapban pedig már pluszban van. Ezután számításai szerint évente 241 ezer forint lesz a villanyszámlája.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt