22 °C Budapest
Close up shot of a kitchen in modern apartment

Itt az igazság a gáztűzhelyek betiltásáról: komoly gondot okozhatnak ezek a készülékek

2023. január 31. 09:15

Nem igaz, hogy az USA vagy éppen az Európai Unió betiltaná a gáztűzhelyeket, az viszont igen, hogy egyre több elemzés jelenik meg arról, hogy a gáztűzhelyek, főleg a régiek és a rosszul bekötöttek károsak az egészségre – írja a hvg.hu

A lap beszámolója szerint az újabb kutatások szerint az az állítás, hogy a gáztűzhelyeknek van egészségügyi kockázatuk, valóban igaz. Egy tavaly novemberi felmérés szerint például az amerikai asztmás gyerekek 12,7 százalékánál az asztma azért alakulhatott ki, mert a család gáztűzhelyet használ. De ezután néhány héttel az Európai Közegészségügyi Szövetség jelentéséből már az is olvasható volt, hogy az az európai asztmás gyerekeknél ugyanez az arány 7,3 százalékra becsülhető. Azt mindkét kutatás kiemelte, a tűzhely hatása nagyjából ugyanolyan, mint ha valaki dohányozna a lakásban.

Egy másik kutatás szerint az is probléma, hogy gyakorlatilag lehetetlen szivárgásmentesre elkészíteni a tűzhelyeket és a csöveiket. Persze ez nem azt jelenti, hogy otthon életveszélyben lenne csak emiatt az ember, a szennyezés ugyanis kintre megy, a beltéri metánszivárgás bőven az elviselhető határértéken belül van. Összességében tehát vannak bajok a gáztűzhelyhasználattal, és erre egyre több kutatás hívja fel a figyelmet, de ettől függetlenül egyik napról a másikra nem fogják betiltanak a készülékeket. A viszont elképzelhető, ahogy a lap is írja, az autógyártástól vett példa alapján, idővel az újonnan forgalomba hozott eszközökre lépésről lépésre szigorúbb előírások lesznek érvényben. Ám ez még így is a jövő zenéje.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem