15 °C Budapest
Új magyar módszerrel harcolnának a parlagfű ellen: ígéretesek a kísérletek, hamarosan élesben is bevethetik

Új magyar módszerrel harcolnának a parlagfű ellen: ígéretesek a kísérletek, hamarosan élesben is bevethetik

MTI
2021. augusztus 18. 18:11

Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt - jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) sajtótájékoztatóján.

Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni. Hozzátette, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése.

A Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója kifejtette, hogy a parlagfű elleni védekezésben sok más ország is érdekelt. Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik.

A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon tavaly észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.

Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a belföldi pollenterhelés.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem