Jelentősen megemelkedett a Velencei-tó vízszintje, ami így háromszorosa a két évvel korábbinak.
Tíz nap alatt több mint 10 Celsius-fokot emelkedett a vízhőmérséklet: ilyen eddig még nem volt.
Harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendelt el vasárnap a vízügyi igazgatóság a Velencei-tavon, ahol a napokban a kikötői medencék területén halpusztulást tapasztaltak.
Az elmúlt években is voltak kisebb, lokális esetek, a mostani mennyiség a „megszokottnál” nagyobb - írja az Infostart. Az eddigi vizsgálatok emberre veszélyes kórokozóra, vagy mérgezésre utaló jeleket nem állapítottak meg. A laborvizsgálatok nem mutattak ki semmilyen emberre veszélyes fertőzést, vírust vagy egyéb behatást, kémiai alapú mérgezést, tehát nagy valószínűséggel természetes biológiai folyamatok összejátszása kapcsán lokális oxigénhiány, illetve arra ráépülő jelenségek okozták a halak pusztulását, miután rengeteg állat zsúfolódott be kis területre, az alacsony vízállás miatt pedig fokozottan sérülékennyé vált az élővilág.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bendarzsevszkij Anton: Zelenszkij elnöki mandátuma lejár, és nincs egyértelmű szabály a folytatásra
- Csökkent az ipari termelés
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
- Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
- Optimista előrejelzést adott az EBRD az európai feltörekvő térségről
- A kormány rendezi a bulinegyed sorsát