Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A közleményben azt írták, az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal több, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában.
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül januárban 9,7, februárban 4, márciusban 1,9 százalékkal több volt az élveszületések száma, mint tavaly.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest. Mint írták, 34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány - tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.
A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt. A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
2020 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.
Közölték azt is, január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A születések száma - a KSH adatai szerint - valamennyi régióban emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (12-12 százalék), a legkisebb mértékben a Közép-Dunántúlon és Budapesten (2,4 százalék és 2,9 százalék).
A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (14 százalék és 11százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Közép-Dunántúlon (4,7 és 5,5 százalék).
A természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést az Észak-Alföldön és Pest, valamint Észak-Magyarország régiókban (38 és 37-37 százalék) regisztrálták.
A házasságkötések száma valamennyi régióban emelkedett: a legjelentősebb mértékben a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (137 és 136 százalék), a legkevésbé Budapesten és Észak-Magyarországon (62 és 83 százalék).
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje
- Szigorú szabályokat kapott a nyakába a Booking.com, változtatnia kell
- Lerobbantották az összetört hidat a hajóról - videók
- Alapanyaghiány - versenyfutás kezdődött a természettel
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő