Ez a két élelmiszer verheti be bolygónk koporsójába az utolsó szögeket

2020. február 14. 08:15

Míg 2005-ben az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület még csak 123 536 hektár volt, addig ez a szám 2018-ra 209 382 hektárra emelkedett. Viszont hiába növekedett az évek alatt a biogazdálkodási területek nagysága, a 7 százalékos uniós átlagtól még így is nagyon messze állunk - számol be a HelloVidék.

Az Eurostat legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unióban 2012 és 2017 között összesen 25 százalékkal, 10 millió hektárról 12,6 millió hektárra nőtt az ökológiai gazdálkodást folytató területek nagysága.

A biogazdálkodásként hasznosított területek az EU teljes mezőgazdasági földterületének 7 százalékát tették ki 2017-ben, és mindössze egy olyan régió volt, ahol a teljes mezőgazdasági terület több mint felén folytattak ilyen gazdálkodást. Ezzel szemben a régiók 13 százalékánál a területek kevesebb, mint egy százalékán volt jellemző ez a fajta gazdálkodási mód.

Az ökológiai gazdálkodás mértéke jelentősen eltér az EU egyes régiói között. Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint biogazdálkodást legnagyobb mértékben Ausztria Salzburg régiójában folytatnak, itt 2016-ban az összes mezőgazdasági terület mintegy felét (52 százalék) művelték így, ez szintén hegyi legelőket jelent.

Friss kutatások ráadásul azt mutatják, hogy a két legfenntarthatatlanabb fogyasztói szokásunk jelenleg az élelmiszerpazarlás (mintegy 30 százaléka a megtermelt élelmiszernek hulladékként végzi) és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban az ipari állattartásból származó hús, de ugyanígy a nagyüzemi tojás fogyasztása is nagy veszéllyel van a bolygónkra.

Ha érdekel a teljes cikk, olvasd el a HelloVidék oldalán. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem