A hazai lakáspiacot meghatározó makrogazdasági fundamentumok 2023 második felétől érdemben javultak.
Az előzetes adatok szerint 2018 első hét hónapjában a születések száma 1,9, a halálozásoké 2,7 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 4,2 százalékkal, 1137 fővel csökkent 2017 első hét hónapjához képest. 2018 júliusában az élveszületések száma közel azonos, a halálozásoké 3,6 százalékkal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. Az 1792 fős júliusi természetes fogyás 349-cel nagyobb az egy évvel korábbinál.
2018. júliusban 8264 gyermek született, ami közel azonos az egy évvel korábbi születésszámmal, mindössze 4 újszülöttel kevesebb, mint 2017 júliusában. Ezzel szemben az elhunytak száma 10 056 fő volt, 3,6 százalékkal, 345-tel több az előző év azonos havinál.
A születések közel azonos száma és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a 2017. júliusi 1443-mal szemben 1792 fő volt.
A házasságkötések száma csökkent, a 6047 anyakönyvezett frigy 10 százalékkal, 675-tel kevesebb volt a 2017. júliusinál.
Az első félév adatai
2018. január-júliusban 51 356 gyermek jött világra, ami 1021-gyel, 1,9 százalékkal elmaradt a 2017. január-júliusi születésszámtól. Januárban és júniusban valamelyest több, február-májusban kevesebb, júliusban pedig közel azonos számú élveszületést regisztráltak, mint egy évvel korábban
A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,46 volt, változatlan az előző év azonos időszakához képest.
77 059-en haltak meg, 2,7 százalékkal, számszerűen 2158-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A márciusi 15 százalékot meghaladó és a júliusi 3,6 százalékos emelkedés kivételével az év többi hónapjában csökkent a halálozások száma az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2017. január-júliusi 26 840-nel szemben 2018. január-júliusban 25 703 fő volt, ami 4,2százalékos javulást jelent.
28 294 pár kötött házasságot, számuk 0,7%-kal, 209-cel kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az év első két hónapjában, valamint május-júniusban anyakönyveztek több frigyet az egy évvel korábbinál. A házasságkötési szezonhoz tartozó júniusban volt a legnagyobb, 7,8%-os növekmény és júliusban a legjelentősebb, 10%-os csökkenés. Ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy a tavaly júliusi bázisidőszakra eggyel több hétvége esett.
Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,6 halálozás jutott, előbbi 0,2, utóbbi 0,4 ezrelékponttal kevesebb volt a 2017. január-júliusi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 4,5 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása