Az emelkedő tranzakciószám ellenére is nő a forgási idő, vagyis az ingatlanok a korábbinál hosszabb időt töltenek a piacon, ami a vevők kivárásával magyarázható.
Egy a Marczibányi Téri Művelődési Központhoz közeli lakás tulajdonosa rövid önéletrajzot ("az teljesen jó lesz, amit a munkaügyi pályázatokhoz szokott beadni"), személyi igazolványt és fizetési dokumentumot is bekért a jelentkezőktől - szúrta ki a Zoom.hu.
A portál által talált lakáshirdetésben a főbérlő rövid önéletrajzot, szmélyi igazolványt és fizetési igazolást is kért a lakást megnézni vágyó érdeklődőktől. Aki a személyes iratait nem szívesen mutogatná vadidegeneknek, az inkább ne is próbálkozzon - adták az érdeklődők tudtára.
Ez egyébként Nyugat-Európában már bevett szokás: mivel az ottani adóhatóságok szigorúan veszik a lakáskiadásokat, a piaci szereplők mindent lepapíroznak a kiadásokra vonatkozóan. Így aztán nemcsak a fenti dokumentumokat kérik el a bérlőktől, hanem a munkaszerződését, adóbevallását, előző főbérlőtől igazolást vagy éppen bankszámlakivonatot is.
Ugyanakkor ez a pályáztatási megoldás még egyáltalán nem általános a budapesti albérletek esetében - mondta a Zoom.hu-nak Balogh László, az Ingatlan.com portál vezető gazdasági szakértője, hozzátéve, ez két esetben fordulhat elő itthon: ha olcsó a bérleti díj és sok a jelentkező, vagy ha értékes ingatlanról van szó, s a kiadó így szeretné csökkenten a kockázatait.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját