A hazai lakáspiacot meghatározó makrogazdasági fundamentumok 2023 második felétől érdemben javultak.
Bár a hivatalos fűtési szezon szeptember 15-én elkezdődött, egészen a múlt hétig a kitartó nyárias idő miatt nem sugároztak a radiátorok. Most viszont a hirtelen jött hidegben egyre több helyen indítják be a fűtést. Megfelelő karbantartással és körültekintő üzemeltetéssel lehetséges tragédiákat előzhetünk meg és még spórolhatunk is a fűtésszámlán.
A fűtési rendszer ellenőrzésével kiderülhetnek az apróbb hibák is, így nem akkor kell drága és hosszadalmas javításba kezdeni, amikor már nagyon is jól esne a meleg. A karbantartás növeli a kazánok, fűtőberendezések élettartamát is - amellett természetesen, hogy az alapvető biztonság is megkívánja ezt.
A fűtési szezon kezdetén könnyebb szembesülni vele, milyen veszélyes üzemről van szó -
Szilárd anyagok vagy olaj égetésekor keletkező korom lerakódik a kémény falára, az egyre vastagabb réteg pedig leszűkíti a kémény belső kerületét, ami füstmérgezéshez vezethet, sőt, magas hő hatására akár meg is gyulladhat - hívták fel a figyelmet. Ha nem olyan anyaggal fűtenek, mint amilyen tüzelőanyag elégetésére az adott fűtőeszközt megtervezték, az jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetekhez is vezethet. Több korom rakódik le az olyan égéstermék-elvezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot - így például lakkozott, festett, vagy nedves fát - égetnek.
A fűtés beindítása a szén-monoxid-mérgezések megszaporodását is jelenti
A hivatalos adatok szerint évente 200-300 ilyen esetet jegyeznek fel, ezek közül 10-15 halálos áldozattal is jár. Már ez a szám is ijesztő, de a szakértők szerint akár több tízezer be nem jelentett, vagy fel nem ismert enyhe szén-monoxid mérgezés is történhet. Az emberek nagy része ugyan elvileg tisztában van a szivárgás kockázatával, mégis csak a fűtőberendezések felénél végeznek rendszeresen karbantartást egy friss felmérés szerint. Szén-monoxid érzékelőt pedig ennél is kevesebben, alig 16 százalék szereltet fel. Pedig más módszer nincs rá, hogy észrevegyük a veszélyt, hiszen a szén-monoxid szagtalan és íztelen gáz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.
Míg a régi, fa ablakok elkerülhetetlenül "szeleltek", a modern, kiválóan szigetelő nyílászárók mellett tudatosan kell gondoskodni a beépített szellőzésről és a rendszeres szellőztetésről. Ez és a rendszeres karbantartás az alap biztonsági intézkedés, de különösen nyílt égésterű készülékek esetében javasolt az érzékelő használata is. Fontos, hogy az érzékelők működőképességét is rendszeresen ellenőrizzük, a szükséges karbantartásokat (elemcsere, tisztítás) elvégezzük.
A fél éve nem használt tüzelőberendezésekben meglazulhatnak a tömítések, az alkatrészek elmozdulhatnak, ezért az első fűtési nap előtt szakemberrel kell átvizsgáltatni. A gázkészülék lángőrét tilos kiiktatni, működését nem szabad műszakilag módosítani! A rendszeres karbantartás nem csak a biztonságunk fenntartása érdekében fontos, de a készülékek hatásfokát is növeli, így hozzájárul a fűtési költségek csökkentéséhez is.
A radiátorok légtelenítése is fontos lépés a hatékony fűtés érdekében, ami akár házilag megoldható. A hőtermelő-berendezések ellenőrzését viszont csak gázszerelői igazolvánnyal rendelkező, szakképesített személy végezheti el - hangsúlyozzák az újHÁZ Centrum szakértői. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján, továbbá a gazigazolvany weboldalon megtalálhatók azok a regisztrált gázszerelők, akik jogosultak a felülvizsgálat, a karbantartás elvégzésére.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rengeteg „napelemes” család örülhet
- Két luxusautó is ripityára tört az M0-son egy balesetben – videó
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont