Könnyedén teljesíthető lenne az új Otthonfelújítási Program harminc százalékos energiamegtakarítási előírása pusztán fűtésre optimalizált klímaberendezésekkel.
A mostanáig rendelkezésre álló fél milliárd forintos keret kétszeresét igényelték az állami hűtőgépcsere-pályázatban - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közölt adatokból kiderül, hogy eddig 30 ezer pályázatot regisztráltak, az állampolgárok átlagosan 34300 forintot igényeltek.
KATTINTS! Így húzzák le a magyar családokat az állami hűtőcsere-pályázaton
A pályázatra a túljelentkezés hatalmas, de a lapnak a tárca úgy nyilatkozott, hogy mindenkinek igyekeznek forrást találni. A korábbi mosógépcsere- és társasház-felújítási kiírásban is milliárdokkal bővítették a keretet.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot