Ágy, szekrény, hűtőszekrény, asztal és felhalmozott hulladék izzott az épületben.
A lakásépítés áfájának csökkentéséről már döntött a Parlament. De van olyan építési vállalkozó, aki annak ellenére tartja magát ahhoz a szerződéshez, amelyet korábban kötött a vevőkkel, hogy az építkezés csak jövőre kezdődik.
Nem teheti zsebre az építési vállalkozó azt a pénzt, ami a lakásépítés áfájának csökkentéséből származik - így gondolja a az RTL Híradónak nyilatkozó adószakértő.A Nemzetgazdasági Minisztériumnál is azt mondják, olcsóbban kell majd adni az újonnan épített házakat.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást
- Jókora csapás érte a Távol-Kelet és Európa közti kereskedelmet
- Sztrájkolnak a RAI olasz köztévében
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát