Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Az unió csalás elleni hivatala tavaly megállapította, hogy az egyik pályázati konstrukcióban magyar részről rendszeresek a visszaélések. Az önkormányzatok például - ciklusokon átívelően - a reális ár többszörösét fizették a játszóterekért - írja a Népszabadság.
Több magyarországi településen a kivitelezési költségek többszöröséből épült játszótér. Például a tésenyi játszóteret a lap számításai szerint maximum másfél millió forintból meg lehetett volna építeni, míg az uniós támogatásból valójában 6,8 millió forintot költött rá a kivitelező cég. Több hasonló eset is előfordult az utóbbi években, az unió vizsgálódik.
Az árak elszállásának mértékére jellemző, hogy az uniós átlagár 20 százalékos túllépését az EU még nem tekinti csalásnak, viszont sokszor 35 százalékos az átlagos túllépés az uniós árszinthez képest, ami a magyarországi piaci áraknak legalább a dupláját, a reális értéknek pedig a többszörösét jelenti.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok
- Németország és az észak-európai országok elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet