Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon: 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum (OC) tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal több ingatlan, mintegy 1400 nyaraló kelt el, mint egy éve. Az OC becsléseiből az is kiderül, hogy Siófokon és Balatonfüred környékén már a pesti árakat közelítik vagy adott esetben meg is haladják az ingatlanárak.
A Siófokhoz közel eső településeken sokan keresnek 13-15 milliós családi házakat, a városban is nagy piacuk van ezeknek az ingatlanoknak, de a drágább, 20-25 milliós családi házak is kapósak a 10-11 milliós nyaralókkal együtt. A városban az új vagy újszerű lakások is piacképesek, a vízparthoz közeli, panorámás lakások négyzetméterára az 500 ezer forintot is meghaladja.
Balatonfüreden és környékén 2015 első négy hónapjában a családi házak piacán minden negyedik érdeklődő a 20 és 25 millió forint közötti, 100 négyzetméter alapterületű házak között keresgélt, nyaralót pedig 7 és 10 millió forint között vásároltak volna.
Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn az olcsó, 5 millió körüli, 30-50 négyzetméter körüli lakások a kelendők, de különösen keresettek az új építésű lakások is, azon belül is a partközeli apartmanok, nyaralólakások, nem ritkán 1 millió forintos négyzetméteráruk ellenére is. Befektetői szemmel keresettek a négylakásos társasház építésére alkalmas belterületi telkek.
Balatonlellén és környékén az érdeklődők csaknem fele 9-12 milliós családi házakat keresett, ezek jellemzően Balatonlelle környéki kisebb településeken találhatóak. Lellén, Fenyvesen, illetve Bogláron a drágább, 15-20 milliós családi házak is jól forognak. Minden második új lakás vásárlót a befektetési cél motivál.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Keszthelyen és környékén a családi házak piacán a legtöbben a 15-16 milliós házakat keresik, de komoly az érdeklődés a 25 és 30 millió forint között kínáltakra is. A Keszthely környéki településeken népszerűek a 9 és 10 milliós nyaralók és a 9-10 milliós lakások.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei