Magyarországon kevés városban oldják meg a lakossági fűtést geotermikus energiával. Megnéztük, hogy megy ez az úttörőnek számító Izlandon.
Bejelentette a rezsicsökkentést a Fidesz frakcióvezetője.
A fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén.A politikus azt mondta, a rezsicsökkentés vagy október 15-én, vagy november 1-jén lép hatályba.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása