A hazai kereskedelmi bankok többsége még csak fontolgatja az új állami kamattámogatásos hitelkonstrukció elindítását, az OTP-nél azonban már igényelhető a termék, amitől a bank a lakáspiac élénkülését várja. A megkérdezett ingatlanszakértő szerint azonban trendforduló csak a gazdaság bővülésével lehet.
Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője üdvözlendőnek nevezte minden új lakáshitel-termék piaci megjelenését, de hangsúlyozta, hogy trendforduló addig nem lehet, amíg nem nő a háztartások eladósodási hajlandósága. Aki eddig is fontolgatta, hogy támogatott hitelre vásárol lakást, annak a döntését gyorsíthatja egy kedvező kondíciójú új hitel. Az alapvető változáshoz azonban gazdasági növekedés szükséges, ez hozhatja meg ugyanis ismét a hitelfelvételhez szükséges bizalmat - tette hozzá Déry Attila.
Az állami kamattámogatású hitel új lakás vásárlására, építésére, illetve használt lakás vásárlására, és felújításra használható fel, a támogatás öt évig jár, és a gyerekek számától is függ. A tavaly december 27-én született kormányrendeletet legutóbb a múlt hónap közepén módosították.
Az új lakás vásárlásánál, illetve az építésnél feltétel, hogy az építési engedélyt 2010. január 1. után adták ki. A használt lakás vásárlásához akkor jár kamattámogatott hitel, ha az eladó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalja azt, hogy az eladástól számított 12 hónapon belül másik lakást vásárol.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij
- Tisztázta a pedagógusok jogállását a Belügyminisztérium
- Villamos elé hajtott a rolleres, nem lett jó vége
- Így lángoltak a hajók egy horvát jachtkikötőben – videó
- Tűz miatt kellett kimenekíteni a diákokat egy hajdúhadházi iskolából
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél