Folyamatosan emelkedtek a rezsiköltségek az elmúlt tíz évben, a növekedés ütemével a bérek alakulása is igen nehezen állta a versenyt. Van olyan közszolgáltatás, amelyből az aktuális bérviszonyok mellett fele annyit vagyunk képesek jelenleg megvásárolni, mint 2003-ban. A kormány nemrég a rezsidíjak befagyasztását jelentette be, ami azonban kedvezőtlen hatást fejthet ki az egyetlen érdemi megoldásra, a takarékoskodásra.
A rezsiköltségek jelentősen az inflációt meghaladva emelkedtek az elmúlt közel tíz év során. Egyes rezsielemek tekintetében a szolgáltatás normál egységéért fizetett ár közel megháromszorozódott, de a többi rezsielem esetében is duplázódás ment végbe.
A KSH adatsorai alapján végzett számítások szerint minden rezsielemből kevesebbett képesek vásárolni a magyar foglalkoztatottak 2011 januárjában, mint 2003 januárjában. Elektromos áramból közel 10%-kal kevesebb vásárolható: míg 2003 januárjában az akkor átlagos nettó keresetből 3200 kWh-ra áramot lehetett megvenni, addig 2011 januárjában már csak 2860-at.
A gáz esetében jelentősebb különbség mutatkozik, ami részint a kőolaj árának elmúlt évtizedben tapasztalt jelentős emelkedésének, másrészt pedig a különböző típusú (ár)támogatások leépítésének tudható be. 2003 elején még közel 2000 köbméter földgáz megvásárlására nyílt lehetőség a nettó átlagkeresetből, ami idén januárra 1060 köbméterre csökkent Ez kb. 50%-os visszaesést jelent. Az alábbi ábrán nem szereplő szilárd tüzelőanyagok (fa, szén) esetében 20%-kal csökkent a megvásárolható mennyiség.
A
vízszolgáltatás esetében - hasonlóan az áramhoz - körülbelül 10%-kal
csökkent a nettó átlagkeresetből beszerezhető mennyiség, a vizsgált
időszak elején 490 köbmétert, míg a végén a már csak 400 köbmétert
lehetett megvásárolni. A csatornadíjak emelkedése volt a legnagyobb az
elmúlt évtized során, a szennyvízelvezetés egységköltsége az elmúlt 8-10
év alatt a vízdíj fölé emelkedett. 2003 januárjában mintegy 590
köbméternyi, 2011 elején pedig már csak 404 köbméternyi
csatornaszolgáltatás megvásárlására nyújtott fedezetet az aktuális nettó
átlagbér, ami 32%-os visszaesést jelent.
Összességben
elmondható, hogy még a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében is
egyre nagyobb terhet jelentenek a rezsikiadások. Nincs egy olyan
rezsielem sem, amelyből az aktuális díjak és keresetek mellett több
egységet lehetne vásárolni jelenleg, mint 2003 elején. Egyes elemeknél,
mint a földgáz és csatorna kiugróan magas a visszaesés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt a tendenciát megerősítik a KSH háztartási kiadások szerkezetéről készített kimutatásai is. A magyar háztartások költésén belül 2000 óta egyre nagyobb súllyal jelennek meg a rezsikiadások. Míg 2000 és 2003 között a magyar háztartások kiadásainak 13-14%-a fordítódott az energia- és vízszükségletek fedezésére, addig a legutolsó ismert, 2008-as adat alapján már 17%. A bérek viszonylagos alacsony volta, és az energiahordozók árának most látható és a jövőben is várható emelkedése miatt hosszú távon nem lehet számítani a fent vázolt tendencia megfordulására. A kormány rezsibefagyasztással kapcsolatos intézkedései átmenetileg stabilizálhatják a jelenlegi állapotokat, de a magas importkitettség miatt az árak megállítása a magyar határon már középtávon is nehezen lesz biztosítható. Nem marad más érdemi megoldás, mint a takarékoskodás, azonban az ilyen jellegű törekvésekre semmiképpen sem hatnak kedvezően a torzított fogyasztói árak.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása