Miért kerül ugyanaz a hotelszoba egyik nap ennyibe, másnap pedig akár tízezrekkel többe vagy kevesebbe?
Vajon kinek újdonság, hogy a pénzpiac szereplői nem fogadták kitörő örömmel a tranzakciós illetéket, különösen annak újabb megemelése után? Általános vélekedés szerint a bankok így vagy úgy áthárítják pluszköltségeiket az ügyfelekre.
Rendszeresen jelennek meg a kimutatások, látványos összehasonlító táblázatok az emelkedő bankköltségekről, sokan adnak tanácsot, vajon hol járunk kevésbé rosszul.
Persze általában mindenki a régi nagybankok kínálatára koncentrál, hiszen az ő feltételeik jelzik a trendeket. De nem lehet, hogy számunkra, ügyfelek számára előnyösebb, ha a bankjuk szembe megy ezekkel a trendekkel? Dakó Andreát, a MagNet Bank értékesítési igazgatóját kérdeztük arról, ők mit gondolnak minderről.
Lehet, hogy a MagNet Bankra, mint közösségi újbankra nem vonatkoznak az új tranzakciós illetékek?
Szép is lenne, de sajnos nem így van. A MagNet Bank, bár sok mindenben másképp gondolkodik mint versenytársai, ugyanolyan pénzintézet, mint a többiek, vagyis minket is ugyanolyan keményen érintenek az extra terhek. A mozgásterünk pillanatnyilag talán azért nagyobb, mert a mi üzletpolitikánkban nem a profitmaximalizálás az elsődleges cél. A másik oldalon azonban sajnáljuk, hogy a nyereségünket csökkentő extrakiadások a közösség által fontosnak gondolt és évek óta támogatott, társadalmilag hasznos ügyek elől szívják el a forrásokat.
Egy olyan elkötelezett ügyfélkör, mint az Önöké, nyilván hajlandó átvállalni ezeket a terheket.
Lehet, hogy hajlandó lenne, mi azonban nem várjuk ezt el tőlük. Fontos a számunkra, hogy az alapvető banki szolgáltatások igénybevétele ne jelentsen anyagi problémát a társadalom számára, hiszen a különböző társadalmi ügyek felkarolása és támogatása lényeges közösségi banki érték.
A terhek általános áthárításáról nálunk szó sincs. A MagNet Banknál - a tranzakciós illeték bevezetése ellenére sem - emelkedtek a lakossági ügyfelek utalásokhoz és bankkártya használathoz kapcsolódó költségei. Így továbbra is ingyenes a bankkártyás vásárlás belföldön és külföldön, továbbá havonta 2 alkalommal ingyenes a készpénzfelvétel saját ATM-jeinkből. Ráadásul az ügyfeleink maguk dönthetik el, hogy - becsületkasszás alapon - mekkora összegű havi számlavezetési díjat szeretnének fizetni.
Nincs egy kis számítás ebben a nagyvonalúságban? Nem lehet, hogy bővülő ügyfélkörben reménykednek?
Dehogynem. Ha nálunk ugyanolyan jó színvonalú szolgáltatásokat, de kedvezőbb feltételeket és alacsonyabb bankköltségeket találnak, mint korábbi bankjuknál, reméljük, egyre többen választanak majd minket. A közöségi bankolás híveiről, köztük a mi ügyfeleinkről azt szokták mondani, hogy a döntéseikben a szívükre hallgatnak, de azért számolni is tudnak. Most pedig, akik egyetértenek a MagNet Bank szellemiségével, azokat a számok, az alacsony bankköltségek is megerősíthetik abban, hogy érdemes az ügyfelünkké válnia. Érdemes mindenkinek kiszámolnia, hogy mennyit fizet jelenlegi bankjánál, és mennyit fizetne, ha a MagNet-nél bankolna, mert látványos különbséget fog tapasztalni.

(x)
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







