6 °C Budapest

Itt a bankok válasza: "Nem mi felelünk a forint gyengüléséért"

Pénzcentrum
2013. szeptember 10. 12:30

A banki közösség fontosnak tartja annak megerősítését, hogy nem felelős a magyar valuta árfolyamának gyengüléséért, illetve ingadozásáért, és hasonlóan nem felelős az országkockázat alakulásáért sem, amely közvetlenül érvényesül a magyarországi hitelkamatokban. A hitelintézetek érdekeltek abban, hogy a lakossági deviza jelzáloghitelek adósainak terhei csökkenjenek, és eleget tudjanak tenni fizetési kötelezettségeiknek - áll a Bankszövetség közleményében.

A közlemnény szerint: "A Magyar Bankszövetség a nemzetgazdasági miniszter kérésére 2013. augusztus 27-én átadta a lakáscélú deviza jelzáloghitelek forintosítására vonatkozó javaslatait. A javaslatok mindegyike teljesíti azokat az előzetesen megfogalmazott elvárásokat, miszerint a választott megoldásnak arányos teherviselésen kell alapulnia, és akként kell megszüntetnie a lakáscélú deviza jelzáloghitellel rendelkező háztartások árfolyamkitettségét, hogy egyúttal a háztartások törlesztési terhei is csökkenjenek. A hitelintézetek ugyanakkor - a válság kezdetétől - a különböző adósmentő programokon keresztül biztosítanak lehetőséget a fizetési nehézségekkel küzdő adósoknak, hogy a háztartás teherviselő képességének megfelelő törlesztést teljesítsenek, ha ezt a háztartás jövedelmeinek csökkenése indokolja. A különböző programokban résztvevő, együttműködő adósok a tapasztalatok szerint jellemzően eleget tudnak tenni a vállalt kötelezettségeiknek. A bankok készek további javaslatokat kidolgozni akár a teljesítő, akár a nehéz helyzetbe került deviza jelzáloghiteles ügyfeleik érdekében, amennyiben a kormány is kész az elvárásait egyértelműen, világosan megfogalmazni.

A hitelintézetek önmagukban nem képesek a devizahitelek azonnali forintosítására - egyrészt, mivel erre egyoldalúan nem jogosultak, másrészt, mivel a Magyar Nemzeti Bank közreműködése nélkül a forintosítás a forint árfolyamának kiszámíthatatlanná válását okozná. A hitelintézetek nem kínálhatnak fel olyan megoldásokat sem, amelyek a betétesek vagy a pénzügyi közvetítő rendszer szereplőinek kárára kompenzálnák a csökkenő háztartási jövedelmeket. A fentiekre tekintettel a bankszektor elképzelhetetlennek tartja, hogy a deviza jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezésére a kormány érdemi közreműködése nélkül kerüljön sor. A megoldás a jelenlegi lakossági devizahitel állomány létrejöttében felelős mindhárom szereplőnek - a bankoknak, az ügyfeleknek és a kormánynak is - közös felelőssége.

A szerződésszerű teljesítések ellen ható bármiféle kommunikáció a Magyar Bankszövetség szerint veszélyezteti a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását és ügyfelei helyzetét, illetve elveszi az esélyét annak, hogy a hitelintézetek forrást biztosítsanak az elhalasztott lakáscélú beruházásokhoz és a gazdaság hosszú távú növekedéséhez, így végső soron a közérdek ellen is hat. A kormánnyal folytatott korábbi tárgyalások eredményei, így az árfolyamgát rendszer vagy például a Nemzeti Eszközkezelő életre hívása ugyanakkor bizalomra adnak okot, ezért a Magyar Bankszövetség tagjai továbbra is a tárgyalások folytatásának hívei."

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem