teacher school

Drámai helyzetben a magyar nyelviskolák: komoly drágulás kísérheti az inflációt

2022. május 17. 18:45

Drágultak a nyelvi képzések, és a nyelvvizsgadíjak is emelkednek. Erről a Világgazdaság írt elsőként. Az RTL Híradónak nyilatkozó nyelviskolai vezető azt mondta, ők az infláció mértékével emeltek. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint átlagosan 15 százalékkal drágultak a csoportos képzések, de a magánórákért akár dupla árat is kérhetnek a tanárok.

 Az RTL Híradó riportjának tanulsága szerint az egyik, többek között németet és franciát is oktató szombathelyi nyelviskolában a korábban megszokott nagy létszűmú kurzusok helyett egyre inkább egyéni oktatásra járnak a tanulók. Egy ideje ez a népszerűbb forma.

A nyelviskola vezetője a híradónak azt nyilatkozta, hogy a két évig tartó nyelvvizsga-amnesztia hatása még ma is érezhető. Kevés az egyetemista, a jelentkezők mindössze 10 százaléka.

Szerintem még nagyon sokan kivárták, hogy ezt az évet is így nyelvvizsga nélkül behúzhatják, mivel nem így lett, én azt gondolom, hogy nyáron, akik nem gondolkodtak időben és nincs meg az ehhez szükséges tudások, azok most jönnek majd, most csapódik le ez a forgalom

- árulta el Lóránt Krisztina, a nyelviskola oktatója. A nyelvtanár azt is hozzátette, hogy az elmúlt két év a túlélésről szólt, ezért muszáj volt árat emelniük, nagyjából az inflációnak megfelelő mértékben. A Nyelvtudásért Egyesület Elnöke szerint minden iskolánál volt emelés.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Körülbelül 15 százalékot tapasztaltunk eddig - áremelkedést - és egy további 10-15 százalékkal én úgy gondolom, hogy év vége előtt kell számolni. Egészen egyszerűen nem tudják megfizetni az oktatók másképp a teremköltséget

-  Árulta el Rozgonyi Zoltán, a szervezet elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem