Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására.
Egyre több diák készül az érettségi után külföldre - írja a 24.hu. Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója arról beszélt a portálnak, hogy az iskola egyik végzős osztályának 30 százaléka jelölt meg külföldi intézményt a jelentkezési lapon.
- mondta Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója a 24.hu-nak, hozzátéve, ő nem gondolja, hogy a külföldön végzett hallgatók versenyelőnybe kerülnének a jövőben a nemzetközi munkaerőpiacon, és úgy fogalmazott, nincs hátrányban az, aki magyarországi felsőoktatási intézményben szerez diplomát. Arról is beszélt, hogy a folyamatot meg lehetne állítani, és kis odafigyeléssel és megfelelő erőforrás átcsoportosítással javítani lehetne a helyzeten.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál