Hétfőn kezdődik az érettségi: életbe lép egy új szabály

MTI
2016. április 27. 17:29

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról - közölte az Oktatási Hivatal szerdán.

Ebben a vizsgaidőszakban lép életbe az a szabály, amely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi időszakban a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítésének igazolása. Ha a vizsgázó ezt a feltételt nem teljesíti, nem kezdheti meg az érettségit.A hivatal közleménye szerint a május 2. és június 24. között a középiskolákban (a húsz kormányhivatal szervezésében) 1161 helyszínen zajlanak majd az érettségi vizsgák.

Az érettségizők közül csaknem 76 ezren tesznek ebben a vizsgaidőszakban "rendes" érettségit, azaz szerezhetnek érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 36 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit.  Az írásbelik május 2-ától május 24-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 2., a végső időpontja június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 13. és 24. közötti időszakra esik.

A jelentkezők együttesen több mint 411 ezer vizsgát tesznek majd le. (Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további csaknem 38 ezer korábban megszerzett érettségivizsga-eredmény kerül majd várhatóan be.) Emelt szintű 43 ezer vizsga, 368 600 pedig középszintű. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest mintegy 700-zal, 1,6 százalékkal nőtt. Ez a növekedés is - az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után - tükrözi a felsőoktatás felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket - írták.

A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett tárgyakat (például történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika, kémia, informatika) külön számolva - 159 tárgyból lesz középszintű és 79 tárgyból emelt szintű érettségi. Hatodik éve csak azokból a tárgyakból tehető emelt szintű vizsga, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adhatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. A vizsgafajták közül a legtöbb a "rendes" érettségi vizsga lesz: számuk mintegy 363 500, az összes vizsga 88 százaléka. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 21 600 előrehozott vizsgát tesznek majd le (ez a vizsgák 5 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 14 200 ismétlő vagy kiegészítő érettségit tesznek le (ez a vizsgák több mint 3 százaléka).

Az emelt szintű vizsgák számának növekedéséhez hozzájárult a több mint 8200 szintemelő vizsga is, amelyek esetében az adott vizsgatárgyból az érettségizőknek már van középszintű vizsgaeredményük, és most, felsőoktatási felvételijük érdekében a magasabb szinten is megméretik magukat.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem