A mai napon, május 9-én, csütörtökön angol nyelvből írnak érettségit a diákok. Középszinten 34 491-en, emelt szinten 20 821-en.
A jövő tanévtől átalakul a középiskolai rendszer - írja a Magyar Nemzet.
A lap értesülése szerint a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatok alapján lesznek érettségit és OKJ-s végzettséget adó szakgimnáziumok. A szakiskolába pedig az eddigi három helyett öt évet kell majd járni.
A főiskolai végzettség nem lesz elég a szakképzés közismereti tárgyainak oktatásához. Továbbá változás az is, hogy 21 helyett 25 éves korig lehet majd nappali tagozatos felnőttoktatásban tanulni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Volodimir Zelenszkij a nácik elleni harchoz hasonlította az Oroszországgal vívott háborút
- Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz
- Két holttest Szamosújlakon, készültségben a szabolcsi rendőrség
- Lángol egy autó a 86-os autóúton, áll a forgalom is
- Súlyosan megsérült egy kisgyerek a dunakeszi majálison
- Súlyos beteg Tompos Kátya, gyűjtést is szerveznek a gyógykezelésére