Immár nem minősülnek közfeladatot ellátó személynek a pedagógusok, így az azzal járó védelem sem illeti meg őket.
Idén június 13-a, péntek volt az utolsó tanítási nap. A fiatalok hazavitték a bizonyítványokat, és kezdetét vette a nyári szünet. Sokan ilyenkor táborozni indulnak, vagy diákmunkát vállalnak, hogy zsebpénzüket kiegészítsék. Ugyanakkor elindult a visszaszámlálás is, elkezdtek fogyni a nyári szünet értékes napjai.
Bár még csak most kezdődött a nyári szünet, nem árt ha tudjuk, meddig tartanak az édes semmittevés napjai. A 2014/2015. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). Azaz addig 80 nap van hátra.
A tanítási napok száma összesen 181 nap. A középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma 180 nap. Az őszi szünet október 27-től október 31-ig tart majd, a téli szünet várhatóan december 22-től december 31-ig lesz. A tavaszi szünet április 2-től április 7-ig tart majd.
A nyári szünet kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek új barátokra tegyenek szert, közösségbe menjenek, sportoljanak. A szülőknek néha úgyis komoly fejtörést okoz, milyen elfoglaltságot találjanak a fiataloknak a nyári szünetre, így kézenfekvő megoldás táborozni küldeni a gyerekeket. A Pénzcentrum.hu ezért összegyűjtötte, mennyiért és hol lehet a gyerekeknek táborozni. És hasznos tippekkel is szolgál, hogyan lehet jól választani a tömérdek ajánlat közül. Például ellenőriznünk kell egy felnőtt felügyelők gyerekekre jutó számát, vagy az ételellátás mennyiségét és minőségét. További tippeket ide kattintva olvashatsz.
Az idősebb korosztály pedig zsebpénzkiegészítés gyanánt gyakran vállal diákmunkát ebben az időszakban. A fiataloknak tanácsos diákszövetkezeteken keresztül munkát vállalni. Így nagyfokú anyagi, jogi és munkabiztonságban lesznek, és a bérüket a foglalkoztató fizetőképességétől függetlenül is megkapják - mondta el lapunknak a Fürge Diák. Ráadásul az iskolaszövetkezeti tagság révén szerzett munka esetében nincs biztosítási jogviszony. Ez azt jelenti, hogy a megkeresett pénz után semmilyen járulékot nem kell fizetni, csupán a 16 százalékos jövedelemadót. További fontos tudnivalókért kattints ide!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása