Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest.
Meglepő dolog derül ki Medveczky Ilona végrendeletéről: vajon ki örökli mesés vagyonát?
Csalódott barátaiban Medveczky Ilona, ezért széttépte a végrendeletét. Télen dermesztő hidegben síruhában, paplan alatt tanulta a Drága örökösökben kapott szerepét úgy, hogy közben senkire sem számíthatott.
"Akikben bíztam és akikről azt hittem, hogy barátok, azok a legválságosabb helyzetben hagytak cserben" - indokolja döntését Medveczky Ilona. A kiszolgáltatott helyzet és a csalódás ráébresztette, hogy nagyon kevés ember van a környezetében, akikre valóban számíthat - számol be a Blikk.
Azért téptem szét a sokadszorra írt végrendeletemet, mert akikben bíztam és akikről azt hittem, hogy barátok, azok a legválságosabb helyzetben hagytak cserben. Nagyon ritkán voltam az életben beteg, de valahogy az utóbbi időben, a pandémia óta, miután mindent egyedül csináltam, halmoztam a kéz-, láb-, nyak- és gerinctöréseken át mindent. Pechemre, mikor kapjak csőtörést? December elejétől január végéig... Hát, bizony, a házban tizenkét fok volt. A barátok megkérdezték, miben segíthetnek, de tovább nem jutottak. Az okát pontosan tudtam, hogy azért, mert ha vízvezeték-szerelőt hoznak, nekik kellene kifizetni
– mesélte a egy műsorban Medveczky Ilona, aki a dermesztő hidegben síruhában, paplan alatt tanulta a Drága örökösökben kapott szerepét úgy, hogy közben senkire sem számíthatott.
Nyugdíjáról vallott Medveczky Ilona: olyan villanyszámlát kapott, amit szinte képtelen kifizetni
Örökös nélkül?
Egy végrendelet sok konfliktustól kímélheti meg a családot, és biztosak lehetünk benne, hogy akaratunk érvényesül az öröklésnél. Ugyanakkora magyarok jelentős része még mindig nem gondol erre: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint tavaly csupán a hagyatéki eljárások tizedében volt az elhunytnak végrendelkezése.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy végrendelet sok konfliktustól kímélheti meg a családot, és biztosak lehetünk benne, hogy akaratunk érvényesül az öröklésnél. Ugyanakkora magyarok jelentős része még mindig nem gondol erre: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint tavaly csupán a hagyatéki eljárások tizedében volt az elhunytnak végrendelkezése.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljes készültség a Balatonnál
- Egyszerűen látványosabban égnek – itt a igazság a villanyautókról
- Jön az újabb boltzár
- Az ország felére figyelmeztetés van érvényben – térkép
- Vigyázat, már mobiltelefonon át szippantják le a pénzt a bankszámlákról
- Elege lett az olaszoknak a gyorshajtókból, drasztikus lépéseket tesznek