A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Meredek csökkenéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve váratlanul végrehajtott kamatcsökkentése nemhogy megnyugtatta volna a befektetőket, hanem felszította a recessziós félelmeket.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 9,71 százalékos, az S&P 500-as mutató 8,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 6,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Mivel az S&P 500-as értékének csökkenése meghaladta a 8 százalékot, nyitás után automatikusan leállt 15 percre a kereskedés, hat napon belül immár harmadik alkalommal.
Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics vezető közgazdásza szerint a következő hónapokban jelentős áresés várható a tőzsdéken, a kérdés csak az, hogy hol éri el mélypontját. Ahogy a koronavírus-járvány által okozott gazdasági veszteségek és piaci zavarok egyre világosabbá válnak, úgy tűnik, hogy a befektetők mind inkább tartanak attól, hogy a politikai döntéshozók kifogytak eszközeikből - vélte.
A Federal Reserve után hétfőn Japán, Ausztrália és Új-Zéland központi bankjai is tovább lazították monetáris politikájukat a 2008-as pénzügyi világválság óta nem látott, összehangolt erőfeszítések keretében, de ez sem támasztotta meg a globális befektetői hangulatot. Esnek a tőzsdeindexek szerte a világban, az olaj ára több mint 10 százalékos mínuszba került, sőt a válságok idején biztos menedéknek számító arany ára is esik, miután Franciaország és Spanyolország csatlakozott Olaszországhoz a járvány kordában tartását célzó szigorú intézkedésekkel.
New Yorkban és Los Angelesben elrendelték a bárok, az éttermek, a színházak és a mozik bezárását. A Nike, a Lululemon Athletica és az Under Armour bezárta minden üzletét, árfolyamuk több mint 8 százalékkal esett. A nagybankok közül a Bank of America, a JPMorgan Chase, a Goldman Sachs és a Citigroup árfolyama 14-17 százalékkal esett a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken ugyancsak meredeken esnek az irányadó indexek. Hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 8,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 9,82 százalékos, a párizsi CAC-40 10,79 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 10,13 százalékos mínuszban állt. Milánóban 10,84 százalékkal, Madridban pedig 11,65 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1139 dollárt adtak, 0,36 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 2,42 százalékkal gyengült a dollár, 105,34 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan.
A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 11,96 százalékos mínuszban, 29,80 dolláron, a WTI pedig 9,75 százalékos veszteségben, 28,98 dolláron forgott fél háromkor.
Pénteken még több mint 9 százalékos nyereségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 9,36 százalékkal, 23 185,62 pontra, az S&P 500-as index 9,29 százalékkal, 2711,02 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 9,35 százalékkal, 7874,88 pontra nőtt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Meghalt a balatoni vitorlázás legendája
- Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében
- Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek
- Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon"
- Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését