Karnyújtásnyira a szegénysortól: a magyarok harmada érintett

2017. december 13. 08:32

A magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben 2016-ban - írja az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az unió sereghajtói közé tartozunk, csak Romániában (50 százalék), Bulgáriában (48 százalék) és Görögországban (36 százalék) él több szegény.

Alig néhány hete írtuk meg, hogy nagyon sok magyar embert érint a szegénység kockázata, bár csökken az arányuk: a teljes lakosság 25,6 százaléka, 2 millió 465 fő érintett a KSH adatai szerint. Az Eurostat adatai szerint ennél többen élnek nélkülözésben, egészen pontosan a magyarok 31,9 százaléka érintett. Az EU statisztikai hivatala ugyanakkor más módszertannal számol, mint a KSH, így történhetett meg, hogy több mint kétszer annyi nélkülözőt találtak, mint a magyar felmérés - írja a Hvg.hu. A KSH szerdán megjegyezte, az Eurostat"súlyos anyagi és társadalmi depriváció" új mutatója, bár nem összehasonlítható a jelenlegi mutatókkal, megerősíti a nélkülözésben élők arányára vonatkozó, a KSH adatai által tükrözött tendenciát.

Az uniós átlag egyébként a deprivációs mutatót tekintve közel 16 százalék, azaz az EU 75 millió állampolgára tapasztalja meg a súlyos nélkülözést. A legjobban az északi államok teljesítenek, Svédországban a lakosságnak 3, Finnországban 4, Luxemburgban 5, Dániában 6 százaléka él ilyen szegénységben. Nálunk csak Romániában, Bulgáriában és Görögországban rosszabb a helyzet.

Az Unió statisztikai hivatalánál egyébként úgy jutottak erre az eredményre, hogy megkérdezték az országok állampolgárait, hogy egy listából válasszák ki,  mi az amit nem tudnak megengedni maguknak. A listán a következők szerepelnek:

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • váratlan kiadások finanszírozása
  • évente egy hét nyaralás
  • minden törlesztőrészlet, lakbér és rezsi befizetése időre
  • hús, hal, vagy ezekkel azonos tápértékű vegetáriánus étel kétnaponta
  • az otthona melegen tartása
  • egy autó
  • az elhasznált bútorok cseréje
  • az elhordott ruhák lecserélése újakra
  • két pár cipő, a saját méretében
  • hetente egy kevés pénz nem létszükségleti kiadásokra
  • rendszeres kikapcsolódás
  • havonta egyszer egy étel vagy ital elfogyasztása barátokkal, családdal
  • internet

Aki ebből a listából öt elemet nem engedhet meg magának, az súlyosan nélkülözőnek számít. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm