Hatályon kívül helyezheti a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjról szóló tavaly decemberi rendeletét a Fővárosi Közgyűlés pénteken, így idén is a 2012-as tarifák maradnának érvényben.
György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztésében ismerteti, hogy a január 1-jétől hatályos hulladéktörvény szerint kéttényezős díjmegállapítást kell alkalmaznia a fővárosnak. A közszolgáltatás díja alapdíjból és ürítési díjból áll.
Jelezte: a törvényi szabályozásnak való megfelelés miatt új rendelet készül a szennyvízszállítási közszolgáltatásra. Annak érdekében, hogy az új elvek szerint megállapítandó díjakat jogszerűen hatályba lehessen léptetni, a főváros megfeleljen a törvénynek és a lakosságot se érje hátrány, a főpolgármester-helyettes azt javasolja, hogy a tavaly decemberben megállapított díjmódosítást helyezzék hatályon kívül. (Az új díjtételek március 1-jétől éltek volna).
A határozati javaslat értelmében a 2012-es tarifák maradnának érvényben a továbbiakban, vagyis az ingatlantulajdonosok nagyobb részét érintő, a folyékony hulladék gyűjtésének és elszállításának - az ivóvízfogyasztáson alapuló - díja köbméterenként 337,7 forint plusz áfa marad. A mért fogyasztással nem rendelkező ingatlanokról elszállított szennyvíz, valamint mért fogyasztás esetén az azt meghaladó mennyiség díjtétele pedig köbméterenként nettó 1816 forint lenne ezután is, a tervezett 1898 helyett.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






