Kiderült: ennyi orosz, kínai és ukrán vásárolt lakást Magyarországon

Pénzcentrum
2013. április 26. 11:04

Néhány napja a külföldiek ingatlanszerzését engedélyező hatóságok adatszolgáltatásából arra derült fény, hogy 2010-ben 998, 2011-ben pedig 1069 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1019, illetve 1120 külföldi állampolgár. Arról azonban nincs statisztika, hogy mennyi adta el, pedig ez adna teljes képet.

A válság előtt, főleg 2004-2006 környékén jelentős számban vásároltak ingatlant nyugat-európaiak, köztük szép számban például az írek hazánkban - mondja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Egy jó befektetésnek tűnő VII. kerületi, 80 m2-es polgári lakás ára abban az időben 21,5 millió Ft körül volt kapható és ki is lehetett adni cégnek, vagy irodának. A válságot követően azonban a többség próbálta kimenekíteni vagyonát, ám a 2009-es drasztikus áresés következtében legtöbbjük 15-20%-os veszteséggel tehette mindezt. A fenti mintalakás ekkor 18,5 millió Ft-ot ért csak és külföldi vevők hiányában magyar vásárlók kezébe került. A két ár közötti különbség az országban maradt, vagyis mondhatjuk, hogy hazánk profitált a külföldi vásárlókból (legalábbis reálértéken).

2009-től napjainkig már mérsékeltebb áresés volt megfigyelhető, így a VII. kerületi lakásunk valahol 18 millió Ft környékén lehet - számol a Rutai Gábor. Ezen a - befektetési szempontból kedvező - árszinten jelent meg egy újabb külföldi vásárlói hullám. Mint ahogy a közigazgatási tárca által publikált dokumentumból is kiderült 2012-ben a legnagyobb számban (445-en) orosz állampolgárok szereztek magyarországi ingatlant, őket követik a kínai (150) és az ukrán (128) állampolgárok.

Ezek az adatok valóban emelkedést mutatnak az előző évhez képest, ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel együtt nőtt volna a külföldiek által tulajdonolt ingatlanok száma. Ha ezt vesszük alapul, akkor szinte bizonyos, hogy a válságot követően a tulajdonlási szám drasztikusan csökkent, és bár az ingatlanszerzés lassú növekedést mutat, a külföldiek ingatlantulajdona messze nem éri el a válság előtti szinteket.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem