Az újépítésű ingatlanok nagyobb számban történő piacra kerülése miatt most sokan kivárnak a vásárlással.
Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot - írja a Népszabadság.
Az eredetileg bukott devizahitelesek fogadására indított program ezzel végleg lezárult, holott a kormány tavasszal még a folytatást fontolgatta. Az év végére azonban belátta: nincs tovább. A projekt pénzügyi és társadalmi mérlege egyaránt siralmas.
A hivatalosan csaknem 2,5 milliárd forintból felhúzott 80 ház (az eredetileg tervezett 140-160 ezer forint helyett félmillió forintba került az épületek négyzetmétere) alig több mint a felére akadt bérlő. Az utolsó pályázati határidő december végén járt le. A bérlőkereséssel megbízott Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem kapott felkérést a folytatásra, így munkája már a lakók segítésére korlátozódik.
A beköltözők többsége krízishelyzetben van. Bár a lakhatásuk megoldódott, a pénzügyi gondok velük jöttek, amelyeket az esetek többségében tovább súlyosbít a munkahelykeresés is - ráadásul naponta csak két busz visz be Ócsa központjába.
Az önkormányzat nem tudja, kik költözhetnek majd az üres házakba.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







