Két lakásból alakították ki a 114 négyzetméteres otthont, amely akár két külön élettérként is használható.
Nyilvános árverésen vásárolt meg egy műemléki jellegű épületegyüttest az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, amely a felújítás után óvodát nyit az ingatlanban.
A XXII. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy az adásvételi szerződést kedden írta alá Erdő Péter bíboros és a kerület.
Az egyház 60 millió forintért vette meg a budafoki városközpontban található, 776 négyzetméteres, az 1900-as évek elején épült ingatlant, amely két főépületből és melléképületekből áll.
A közlemény idézte Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármestert és Németh Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselőt, akik elégedettségüknek adtak hangot amiatt, hogy a gyermekeiket vallásos hitben nevelő szülők megtalálják a számukra megfelelő intézményt.
Erdő Péter bíboros pedig azt emelte ki: bízik benne, hogy a katolikus óvoda mellett rövidesen iskolát is sikerül nyitni a városrészben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
Mégis, mi folyik a pesti agglomerációban? Rengetegen költöznek éppen ide 2026-ban: tudhatnak valamit
Lapunk 2026-ban is megvizsgálta, hogy a szűkebb értelemben vett agglomeráció települései közül melyeken nőtt kiugróan a lakosságszám
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







