22 °C Budapest

Van SZÉP kártyád? Ezt fontos tudnod

Pénzcentrum
2012. november 9. 09:32

Több száz millió forinttól kell megszabadulnia idén több ezer munkavállalónak. Ez az összeg az első Széchenyi pihenő (SZÉP) kártyákra került még 2011-ben − ezt a pénzt a szabályok szerint év végéig kell elkölteniük, különben elvész - írja a Napi Gazdaság.

Mivel 2011-ben az OTP és az MKB bocsátott ki szép kártyát, az e cégekkel szerződőket érinti az ügy. A K&H idén év elején indította el szolgáltatását.

Az OTP-s kártyákon 300 millió forint van, és nagyjából hétezer munkavállalót érint, az MKB nem nevezte meg az összeget, a Napi Gazdaság azonban úgy tudja, ez is jelentős, ám csak töredéke az OTP-ének. Az MKB azt hangsúlyozta, hogy az érintetteket tájékoztatják.

A 300 millió forint év végéig elfogyhat, ha átlagban heti 50 millióval csökken az érték − mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A költést kissé nehezíti, hogy a 2011-es pénzt csak szállásdíjfizetésre lehet felhasználni, hiszen induláskor csak ez az egy számla volt a SZÉP kártyán, s 300 ezer forintig lehetett rá kedvezményes adózással juttatást adni. Fejenként átlag 43 ezer forintot kell az érintett kártyabirtokosoknak elkölteniük. Úgy is lenullázhatják egyenlegüket, hogy előre foglalnak szállást − akár jövő húsvétra.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?