Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Kétszáz dolgozót vesz fel a Raiffeisen Bank nyíregyházi műveleti központjába, az álláslehetőségre hétfőtől lehet pályázni - jelentette be a pénzintézet nyírségi centrumának ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Vadócz Zsolt közlése szerint harmincan a központ telefonos ügyfélszolgálatán kapnak majd munkát, 170-en a fejlesztés alatt álló banki tevékenységekkel kapcsolatos adminisztratív munkakörökben helyezkedhetnek el.
A Raiffeisen Bank egy éve hozta létre nyíregyházi műveleti központját, ahol jelenleg már 120-an dolgoznak, s a következő háromnegyedévben a foglalkoztatottak számát több mint 300-ra növelik.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Raiffeisen Bank fejlesztésének eddig első, illetve a mostani második fázisa után várhatóan egy harmadik szakasza is lesz, s végül 500-600 embernek ad majd munkát a pénzintézet a szabolcsi megyeszékhelyen.
Rezsőfi István, a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója arról tájékoztatott, hogy hétfőtől a jelentkezőket négyszintű kiválasztó rendszer alapján válogatják, s az első csoport képzése júliusban meg is kezdődik. A banki munkakörökbe számítógépes ismerettel bíró közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezőket várnak. Hozzátette: megváltozott munkaképességűek is pályázhatnak az állásokra.
Vadócz Zsolt elmondta, a foglalkoztatás valójában a képzéssel indul, hiszen a betanítás napi 8 órában történik és arra az időszakra már juttatásokat kapnak az érintettek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Rezsőfi István hozzáfűzte, hogy európai uniós pályázati forrásból a képzésen résztvevők 40-45 ezer forint keresetpótló támogatást kapnak. Emellett budapesti gyakorlati képzésük idejére lakhatási támogatás is megilleti őket. A felvett dolgozók fele 70 százalékos bér- és járuléktámogatásban is részesül majd, cserében a Raiffeisen Bank nyolc hónapra garantálja az érintettek foglalkoztatását.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







