20 °C Budapest

Tízezreknek emelték a nyugdíját Magyarországon: Te köztük vagy?

Pénzcentrum
2013. november 5. 11:02

Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak. Az intézkedés 87 ezer embert érint saját és özvegyi jogon

Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak.Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-nek elmondta: a kabinet a közelmúltban fogadta el annak a kormányrendeletnek a módosítását, amelynek alapján a politikai rehabilitáció címén járó juttatások 16,2 százalékkal emelkedtek. Ilyen juttatás illeti meg a kitelepítetteket, az internáltakat, a munkaszolgálatosokat és az 56-os elítélteket. Hozzátette, a politikai rehabilitáció címén járó nyugdíj-kiegészítések folyósítása megtörtént, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság mind a visszamenőlegesen járó különbözetet, mind a megemelt összeget kiutalta.

Az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott jogosultak juttatása az infláció mértékének megfelelően, a 2011-től megvalósult öregségi nyugdíjemelésekkel összhangban, összesen 16,2 százalékkal emelkedik. A megemelt juttatás a jogosultakat visszamenőlegesen 2013. január 1-jétől illeti meg.

Az egyes kárpótlással kapcsolatos kormányrendeletek módosítása alapján emelkedik a juttatása az 1951 és 1956 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyeknek és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesülőknek is.

Az intézkedés 87 204 embert érint saját és özvegyi jogon. Számukra a szeptemberi megemelt kiegészítés összege 82,4 millió forint volt, míg a visszamenőlegesen kiutalt illetmény megközelíti a 663 millió forintot.


Van, akitől elvettek

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Augusztus 1-jétől megvonták a korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülők juttatásait (összesen 142 érintettről van szó). A vonatkozó juttatások összege 8-16 ezer forint volt havonta. Titkosszolgálati tevékenység miatt 112 személytől vonták meg a pótlékot, egyéb jogcímeken pedig 30 embernél született ilyen döntés.

A jogszabály szerint a pótlékokat azoktól - illetve azok özvegyeitől - vonják meg, akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban; 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak.

Azok sem kapnak már ilyen juttatást, akik az 1948 és 1990. május 1. közötti időszakban betöltött állami vezetői tisztségük és az abban végzett tevékenységük, valamint a Magyar Kommunista Pártban, a Magyar Dolgozók Pártjában, a Magyar Szocialista Munkáspártban vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben betöltött vezető tisztségük és az abban a tisztségben végzett tevékenységük miatt érdemtelenek a juttatásra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18