Az életkor sajnos sokszor hátrány is lehet az álláskeresésben, de ezzel a hét módszerrel sokat tehetünk a jobb első benyomásért.
Az idén az első negyedévben többen kértek menedéket Magyarországon, mint tavaly egész évben - írta a Magyar Nemzet.
A lap hétfői számában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatait ismertetik, amelyek szerint 2013 első negyedévében 2322-en folyamodtak menedékért, míg tavaly egész évben 2157-en. Az idei kérelmezők közül 74-en kaptak valamilyen típusú védelmet.
A legtöbb menedékkérő Koszovóból (400) érkezett Magyarországra, míg a második helyen Afganisztán (379), a harmadikon Algéria áll. Megjegyzik azt is, hogy sokan az eljárással visszaélve, az idegenrendészeti intézkedéseket próbálják meg ezzel kikerülni.
A hatóság szerint a menedékkérők számának alakulása nagyon sok tényezőtől függ, és a korábbi években voltak olyan időszakok, amikor a tavalyit jóval meghaladó számú menedékkérőt regisztráltak, 2009-ben több mint 4 és fél ezren, 2001-ben 9 ezernél is többen folyamodtak ezért a magyar hatóságokhoz.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






