Egy nap alatt fejenként 9 millió forintnak megfelelő összeget keresnek a brit tinizenekar, a One Direction tagjai. Habár ennyit valószínűleg egyetlen magyar fiatal sem keres majd külföldön, mégsem véletlen, hogy egyre többen hagyják itt az országot a biztos megélhetés érdekében. Egy magyar szakmunkás akár az ötszörösét is zsebre vághatja havonta külföldön, mintha idehaza helyezkedne el.
2010-ben a "The X-Factor" című műsornak köszönhetően vált ismerté a One Dierction zenekar. Az együttes jelenleg 4 fiatal fiúból áll, akik naponta 9 millió forintnak megfelelő összeget kaszálnak. A tinik kedvenc zenekarának cége az idén közel 35 millió fontos, vagyis 16,4 milliárd forintos bevételt tudhat magáénak - írja a Blikk.
Habár milliós napi fizetésre csak kevesen számíthatnak, mégsem véletlen azonban, hogy egyre több magyar kötözik külföldre (főleg Angliába) a jobb megélhetés reményében. Hiába drágább ugyanis az élet kint, olyan kétkezi munka is akad, amivel akár ötször annyit lehet keresni, mint itthon. A szaktudással vagy diplomával is rendelkező szerencsések pedig még ennél is jobban járhatnak
A kint élők 84 százaléka vállal munkát az adott országban, a többiek pedig inkább a tanulás miatt mennek ki.
Gyorsan talál állást külföldön az, aki most nyelvtudással nekiindul, és biztos szaktudással rendelkezik. Az idei adatok szerint ezekbe a szakmákba várják a legtöbb munkavállalót:
Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban is a 30-39 éves magyar korosztály képviselteti magát a legnagyobb arányban. De viszonylag sokan vannak a 20-29 éves korú magyar fiatalok is, akik ezekben az országokban élnek. Németországban pedig már egészen fiatal 15-19 éves magyarokkal is bőven találkozhatunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A kint élők 84 százaléka vállal munkát az adott országban, a többiek pedig inkább a tanulás miatt mennek ki.
Gyorsan talál állást külföldön az, aki most nyelvtudással nekiindul, és biztos szaktudással rendelkezik. Az idei adatok szerint ezekbe a szakmákba várják a legtöbb munkavállalót:
A 41 éves klasszis már jelezte a klub vezetőségének a távozási szándékát, és könnyen lehet, hogy a Warriorshoz igazol, ahol Steph Curry csapattársa lehetne.
Manapság egyre nehezebb a mezőgazdaságban egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány, amit a vendégmunkások foglalkoztatásának szigorítása is tovább fokozhat.
A nyári szünet beköszöntével idén is jelentősen megnőtt a diákmunkák iránti kereslet: a fiatalok átlagosan bruttó 2000 és 2500 forint közötti órabérre számíthatnak.
Miközben a leggazdagabb magyar településeken már a 800 ezer forintot közelíti a nettó átlagkereset, addig a legszegényebb falvakban alig haladja meg a 165 ezer forintot.
Átlagosan bruttó 2180 forintos órabérre számíthatnak a diákok Magyarországon, miközben a munkáltatók egyre nagyobb arányban tüntetik fel a fizetéseket az álláshirdetésekben.
A bértranszparencia-irányelv hazai átültetésére a június 7-i határidő ellenére ugyan még nem került sor, de a munkáltatóknak már most is vannak teendőik.
A feszültséget az váltotta ki, hogy a tagállamok több mint kétharmada hivatalosan is kiállt az Európai Unión kívülre tervezett kitoloncolási központok létrehozása mellett.
A negyvenöt év feletti magyar álláskeresők elsöprő többsége szembesül életkori diszkriminációval, miközben a vállalatok nincsenek felkészülve a generációváltásra.