Súlyos edzésbalesetet szenvedett a norvég alpesi síző, Fredrik Möller, így veszélybe került a szereplése a pénteken kezdődő téli olimpián.
A nyugdíjas orvosok száma 37 százalékkal, az egészségügyi szakdolgozóké 64 százalékkal, az egyéb egészségügyi dolgozóké 85 százalékkal csökkent egy év alatt a 2013 harmadik negyedéves adatok alapján - írta a Magyar Nemzet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) jelentésére hivatkozva.
A lap hétfői számában emlékeztet arra, hogy az egészségügyben dolgozók esetében is érvényes, hogy a nyugdíjas kor elérése után foglalkoztatottak nem kaphatnak fizetést és nyugdíjat egyszerre, de a kormány döntése alapján illetménykiegészítésben részesülhetnek.
Béltecki János, a Magyar orvosok Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: egyrészt az intézkedéssel kapcsolatos bizalmatlanság miatt, másrészt - és ez nyomott többet a latban - a létszámhiányos kórházakban a dolgozókra jutó terhelés okán választották többen a nyugdíjat. Sokan felháborodtak, hogy kérvényt kell írniuk a továbbfoglalkoztatásért - tette hozzá.
A kórházaknak ugyan van lehetőségük a nyugdíjba vonulók helyére új szakembert felvenni, de az ágazatban az általános munkaerőhiány miatt ezzel nem igazán tudnak élni - mondta a szakember.
A GYEMSZI jelentése szerint, bár mérséklődött az orvoskivándorlás, a nyugdíjba vonulók miatt 1,3 százalékkal csökkent az ágazatban foglalkoztatottak száma.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







