Két év alatt három magyar családot sikerült hazacsábítani

Pénzcentrum
2013. március 21. 13:03

Karrier Pontot indít útjára a Gyere Haza Alapítvány, amelynek célja, hogy ingyenesen praktikus információkkal, karrier-tanácsadással és erkölcsi támogatással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik szeretnének hazatérni Magyarországra - jelentette be Csontos Sandra, az alapítvány szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormányzati támogatással működő alapítvány honlapján keresztül és online eddig is adott tanácsot a hazatérést tervezőknek, az alapítvány budapesti központjában pedig már megkezdte működését a Karrier Pont, ahol bejelentkezés után személyes tanácsadásra is van lehetőség.

Tapasztalt tanácsadók és önkéntesek a magyar munkaerő-piacról adnak információt, segítenek az álláskeresési technikák elsajátításában, munkajogi kérdésekben, tájékoztatnak a lakhatásról, a szociális juttatásokról, valamint az egyéni vállalkozás indításának feltételeiről - emelte ki Csontos Sandra.

Hangsúlyozta: nemcsak az a céljuk, hogy fiatalokat, hanem hogy magyar családokat is segítsenek a hazatérésben, és már három olyan család van, aki a Gyere Haza Alapítványnak köszönhetően tért vissza Magyarországra.

Az alapítvány honlapja 2011-ben indult, mostanra mintegy 100 ezren keresték fel az oldalt, a látogatók egyharmada külföldről, elsősorban Angliából, Írországból, Németországból és Ausztriából.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?